Az európai szövetség sorsolása alapján Horváth András együttesére a török, a francia, a német, a belga, a szlovén, a román és a görög válogatott vár majd Békéscsabán.
"Mindkét csoport erős, de szomorúak nem vagyunk a sorsolás kapcsán" - fogalmazott a magyar szövetség honlapján a szövetségi kapitány. "Nagy röplabdás nemzetekkel mérkőzünk majd, biztos vagyok benne, hogy élmény lesz a csapatnak minden összecsapás, pláne hazai közönség előtt, Békéscsabán, ahová nagyon várjuk a szurkolókat. Egyelőre nem tudjuk, hogy milyen sorrendben következnek a mérkőzések, erről majd a jövő hét elején kapunk tájékoztatást."
Hozzátette, hamarosan kijelöli a tornára készülő bő keretet, a tervei szerint több mint húsz játékossal kezdik majd június 6-án az edzőtábort.
Az Európa-bajnokságot - amelynek szerbiai helyszíne Vrnjacka Banja lesz - először rendezik 16 csapattal: a nemzeti válogatottak két nyolcas csoportban küzdenek a továbbjutásért körmérkőzéses rendszerben.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!