Esküt tettek a téli siketlimpiára utazó magyar sportolók

Sport, 2019.12.07

Szombat délután a Parlament Gobelin-termében ünnepélyes esküt tett a december 12-21. között Olaszországban sorra kerülő 19. téli siketlimpián résztvevő 12 magyar versenyző.

A Magyar Hallássérültek Sportszövetsége (MHSSZ) az ünnepi eseményen nemcsak a versenyzőket és edzőiket, hanem a családtagokat is vendégül látta, és jelen volt Weltner Györgyné Ivánkay Mária siketlimpiai bajnok asztaliteniszező, a nemzet sportolója, valamint Miklós Edit olimpiai hetedik helyezett alpesi síző, a Magyar Sí Szövetség elnöke is.

Tapolczai Gergely, az MHSSZ elnöke, országgyűlési képviselő felidézte, hogy 1949-ben rendezték meg az első téli siketlimpiát, magyar versenyzők pedig 2015-ben, Oroszországban indultak először, síben és curlingben, mint ahogy a következő versenyen is ebben a két sportágban szerepelnek. Négy éve 27 ország 336 versenyzője indult, az idén csúcsdöntés várható, 33 ország 1024 résztvevőjével számolnak a rendezők.

"Hazánkat képviselni egy nemzetközi eseményen (...) fantasztikus érzés. Ha mindent megteszünk a célunk eléréséért, mindannyian győztesek vagyunk" - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, majd hangsúlyozta: Magyarország kormánya mindent megtesz azért, hogy versenyzői megfelelően készüljenek fel a különböző viadalokra. Az államtitkár köszönetet mondott az edzőknek, felkészítőknek és a családtagoknak, akik segítették az ide vezető utat, és sok sikert kívánt a versenyzőknek.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke hangsúlyozta: "nemcsak magatokért teszitek az esküt, hanem az egész magyar sportért, egész Magyarországért".

"Ha majd a Milánó feletti településeken versenyeztek, gondoljatok arra, hogy az egész országot képviselitek. Ti a fogyatékosságotokkal együtt versenyeztek, és azért vagyunk különösen büszkék rátok, mert így vállaljátok a léteteket" - mondta az MPB elnöke.

Az eskü szövegét jeltolmács segítségével Heidum Bernadett olimpiai negyedik helyezett, világbajnoki ezüstérmes, Eb-győztes rövidpályás gyorskorcsolyázó mondta el.

A siketlimpián Magyarországot a tavaly egyformán Európa-bajnoki bronzérmes férfi és női curlingcsapat, valamint Tulcsik Melinda alpesi síző képviseli.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!