EURO-2020 - Már 11 csapat továbbjutott, a magyaroknak a müncheni győzelem nyolcaddöntőt ér

Sport, 2021.06.21

A B és C csoportból továbbjutott dán és osztrák válogatott mellett a svájci, a cseh, az angol, a svéd és a világbajnok francia csapat is biztos nyolcaddöntőssé vált a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság hétfői játéknapján.

Mivel a három befejeződött csoportból kettőben hárompontos a harmadik, így az A csoportban négy ponttal harmadik Svájc biztosan a továbbjutást jelentő négy legjobb harmadik között zár majd. Ennek a magyar válogatottra is hatása van, ugyanis ha szerdán győz Németország vendégeként, akkor biztosan nyolcaddöntős lesz, mivel legalább a harmadik helyen végezne a négyesében, a négy pontja pedig mindenképpen elég lenne a továbbjutáshoz.

A cseh, az angol, a svéd és a magyarokkal azonos csoportban szereplő francia csapat is annak köszönheti továbbjutását, hogy már van két hárompontos harmadik, ugyanis mind a négy gárdának négy pontja van és egyik sem zárhat harmadik helynél hátrébb a csoportjában.

Eddig összesen 11 együttes biztosította helyét a 16 között, mivel az olasz, a belga és a holland válogatott már két kör után biztos nyolcaddöntős volt, vasárnap pedig Wales jutott tovább.


A nyolcaddöntősök:
A csoport: Olaszország (1.), Wales (2.), Svájc (3.)
B csoport: Belgium (1.), Dánia (2.)
C csoport: Hollandia (1.), Ausztria (2.)
D csoport: Anglia (?), Csehország (?)
E csoport: Svédország (?)
F csoport: Franciaország (?)


A nyolcaddöntő programja:

június 26.:
Wales-Dánia, Amszterdam 18.00
Olaszország-Ausztria, London 21.00

június 27.:
Hollandia - D3/E3/F3, Budapest 18.00
Belgium - A3/D3/E3/F3, Sevilla 21.00

június 28.:
D2-E2, Koppenhága 18.00
F1 - A3/B3/C3, Bukarest 21.00

június 29.:
D1-F2, London 18.00
E1 - A3/B3/C3/D3, Glasgow 21.00
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!