EURO-2020 - Rossi: az eddigieknél is jobb teljesítmény kell a németek legyőzéséhez

Sport, 2021.06.22

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint még annál is jobb teljesítmény kell a német csapat legyőzéséhez a magyar válogatottól, mint amit a címvédő portugálok és a világbajnok franciák ellen mutatott a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.

"A portugálok ellen a 3-0-s vereség ellenére jól játszottunk, a franciák elleni összecsapásra fejlődtünk, ezért sikerült 1-1-et elérnünk, de most még többet kell nyújtani" - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az olasz szakvezető, aki azonban arra felhívta a figyelmet, hogy okosan kell majd futballozni, mert "ha végig támadna a magyar csapat, akkor hatot kapna".

Rossi az MTI kérdésére kifejtette, korábban sokan megkérdőjelezték a válogatott fizikai felkészültségét, de amióta ő a kapitány, a csapata beleáll az egy az egy elleni párharcokba és ennek is köszönhető, hogy versenyre kelt ebben a tekintetben a világ legjobb együtteseivel, sőt, talán felül is múlta.

"Holnap derül ki" - válaszolt Rossi arra, hogy ez megismételhető-e kilenc napon belül harmadszor. "Mi olaszok, tankoknak hívjuk a németeket, akikben megvan a kellő kvalitás is. Nagyon nehéz dolgunk lesz, taktikailag hibátlanul kell futballoznunk".

Az 56 éves tréner szerint van joguk hinni a továbbjutásban, hogy meg tudják csinálni ezt a bravúrt, mert tanítványai megdolgoztak érte azzal, hogy versenyben vannak még. Úgy vélte, éppen ezért meg is kell próbálni a győzelmet kicsikarni, de hozzátette, ugyanazt a hozzáállást várja a játékosoktól, mint amit eddig mutattak, mert akkor ők mindent megtettek, az eredmény pedig már szerencsén és nüanszokon is múlhat.

Rossi a stadion szivárványszínű festésére vonatkozó kérdésekre úgy reagált, az öltözőben nem foglalkoznak politikával annak ellenére sem, hogy mindannyian olyan emberek, akik kellőképpen érzékenyek a társadalmi problémákra.

Gulácsi Péter ezt megerősítette azzal, hogy - megfogalmazása szerint - mindenki tudja, mi a véleménye a világról, de futballistaként csakis a találkozóra koncentrál, mert a keretből mindenki tudja, mekkora lehetőség előtt állnak.

"Különleges mérkőzés lesz számomra, mert a Bundesligából kiválóan ismerem az ellenfél játékosait. Persze az előző kettő is az volt, a hazai közönség miatt" - fogalmazott a magyar válogatott kezdő kapusa, aki kollégáját, Manuel Neuert az elmúlt évtized legjobbjának nevezte a posztján. "Persze egy meccsen lehet jobb teljesítményt nyújtani nála és nekem is ez a célom".

Az RB Leipzig hálóőre szerint Thomas Müller kiesése nem hátrány a magyarok számára, de ettől nem lesz könnyebb dolguk. Felidézte az Allianz Arénához fűződő emlékeit, ugyanis a klubcsapatával többször is pontot szerzett már a müncheni létesítményben, de győznie még nem sikerült, így most ezt szeretné "pótolni".

A szerdán 21 órakor kezdődő német-magyar találkozó mindkét fél számára sorsdöntő, a magyaroknak győzniük kell a továbbjutáshoz, míg a hazaiaknak a döntetlen is elég.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!