Európa Játékok - Mind a négy magyar férfi öttusázó elődöntős

Sport, 2023.06.26

Mind a négy magyar induló elődöntőbe jutott a férfi öttusázók versenyében, Krakkóban, az Európa Játékokon, amely a sportág képviselői számára olimpiai kvótaosztó Európa-bajnokság is.

Az 59 fős mezőny két csoportban küzdött az öttusaversenyek második napján, hétfőn és mindkettőből az első 18 jutott tovább. A kvalifikáció A csoportjába került Koleszár Mihály és Demeter Bence, a B-be Szép Balázs és Bőhm Csaba. Előbbiben vívással, utóbbiban úszással kezdtek a krakkói Testnevelési Akadémia sportközpontjában. Az AWF Sportcentrumban rendezett környezet várta az öttusázókat, ezt elismerve Martinek János szövetségi kapitány ugyanakkor az MTI-nek megjegyezte, hogy a lovaspálya viszonylag kicsi, szűk területre helyezték ki a tíz akadályt, amelyből kettő kettes, így a versenyzőknek szűken kell majd fordulniuk.

"Profikkal mutatták be a pályát, úgy rendben volt, de az öttusázóknak lehetnek majd gondjai" - tette hozzá.

A vívócsarnokot illetően egy negatívumot említett, nevezetesen azt, hogy az edzők a küzdőtérre nem mehetnek le, így a lelátóhoz képest a terem túloldalán vívó versenyzőknek nem nagyon lehet tanácsot adni.

A kombinált versenyszám helyszínét ugyanakkor szépen alakították ki a szervezők - mesélte -, csupán annyi a gond, hogy az edzők számára elkerített rész a befutó után van, ahonnan viszont ők nem nagyon látják, hogyan alakul a lövészet.

"Remélem, oda lehet majd állni a lőállásokkal szembe is" - folytatta.

Közben zajlott a hétfői verseny, amelynek 29 fős A csoportjában Koleszár 18 győzelmet aratott a páston és 10 ellenfelétől kapott ki, míg a legrutinosabb Demeter - aki már 2012-ben volt Eb-harmadik - 15 sikeres asszó mellett 13 vesztes párharcot könyvelt el. A 200 méteres úszásban előbbi 2:01.62, utóbbi 2:02.30 perccel csapott a célba, így két szám után Koleszár ötödik, Demeter tizedik volt. A lövészetekkel megszakított 5x600 méteres futás során a végére összesűrűsödött a mezőny, mert a biztos továbbjutók lassítottak, Koleszár végül a harmadik, Demeter pedig a 11. helyen ért célba, de a hivatalos eredményközlő szerint csak két másodperc volt közöttük a különbség.

A 30 versenyzőt felvonultató B csoportban az idei vk-nyitányon, Kairóban második Bőhm 1:59.30 perccel a legjobbak között zárt az uszodában, a tavaly vb-bronz- és Eb-ezüstérmes Szép pedig 2:04.85-tel a középmezőnyben. Vívásban nem remekeltek, Szép 13/16-tal, Bőhm 12/17-tel fejezte be ezt a számot, így összesítésben utóbbi 20., előbbi 22. volt. Mivel a kombinált számban mindketten nagyon erősek, lehetett bízni abban, hogy jelentősen előrelépnek. Így is történt, már a második lövészet után stabil bejutóhelyen voltak, végül mindketten készülhetnek az elődöntőre. Bőhm ötödik, Szép 15. lett, de itt is szinte egy nagy csoportban ért be a mezőny első fele, pár másodperc volt csak a különbség a továbbjutók között.

A szövetségi kapitány a férfiak kvalifikációját megelőzően megjegyezte, "hosszú napunk lesz ma", utalva arra, hogy a női mezőny elődöntősei a férfi selejtező után kezdik meg a körvívásukat. Ez a szakasz kiemelkedően fontos, mert az itt elért eredmény nemcsak a keddi elődöntőben lesz kiindulópont, hanem a 18 döntős majd szombaton is ezzel a pontszámmal kezd. Vagyis egy jó rangsoroló vívás az elődöntőre és - az érintettek számára - a döntőre is kedvező helyzetet teremthet, míg gyengébb teljesítmény megnehezíti a fináléba jutást és az ottani eredményes szereplést.

A három magyar elődöntős közül egyedül Barta Luca vívott jól, ő 21 ellenfelét győzte le és 14-től kapott ki. Gulyás Michelle 17/18-at hozott össze, Guzi Blanka pedig 10/25-öt.

Martinek János úgy vélekedett, hogy Barta felszabadultan vívott azután, hogy korábban vírusos hasmenése volt és vasárnap mégis sikerült továbbjutnia a kvalifikációból, Gulyás nagyon gyengén kezdett, onnan pedig csak "egálközelire" tudta felhozni az eredményét, Guzinak pedig mostanában nem áll össze a vívása, az előző napihoz képest nem tudott megújulni.

Az öttusázók számára komoly tétje van az Európa Játékok keretében zajló Európa-bajnokságnak, mert az egyéni versenyben a férfiaknál és a nőknél is nyolc olimpiai kvóta talál gazdára, azzal a megszorítással, hogy egy nemzetből nemenként csak egy versenyző juthat kvalifikációhoz.

Kedden a nők elődöntőjére kerül sor - a 2x18 fős mezőnyben ott lesz Gulyás, Guzi és Barta -, illetve akkor rendezik a férfi elődöntősök körvívását is. Az érmekért egyéniben - és ezzel együtt csapatban - majd szombaton küzdenek a versenyben maradók mindkét nemben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!