Európa-liga - Dybala a kezdőben, a lelátón római túlsúly várható

Sport, 2023.05.31

Noha José Mourinho vezetőedző a keddi sajtótájékoztatón azt mondta, világbajnok argentin labdarúgója, Paulo Dybala csak húsz-harminc percet játszik majd a bokasérülése miatt, mégis helyet kapott a kezdőcsapatban, így az AS Roma vele veszi fel a küzdelmet a Sevillával a Puskás Arénában 21 órakor kezdődő Európa-liga döntőben.

Dybala csapatba kerülése mellett más meglepetés nem volt a kezdőcsapatok összeállításában, így tulajdonképpen mindkét gárda a legerősebb összetételében kezdi a finálét.

A stadion területén és a környező utcákban is nagy túlsúlyban vannak a római szurkolók, szinte elveszik a bordó-sárga tömegben a néhány fehérmezes andalúziai drukker. A hangulat kifejezetten békés, mindkét fél szimpatizánsai bizakodóak, többnyire kisebb társaságokba verődve éltetik saját csapataikat.

A meccs előtt a magyar fővárosba érkezett olasz és spanyol vendégek többsége ellátogatott a Hősök terén kialakított szurkolói zónába, ahol hatalmas sorok alakultak ki mind az ajándékboltnál, mind a trófeánál, mellyel fényképezkedni lehetett. A program egyik csúcspontja volt, amikor a magyar öregfiúk-válogatott összemérte erejét az európai kupaküzdelmek egykori kiválóságaival, akik között olyan sztárok léptek pályára, mint az argentin Esteban Cambiasso és a francia William Gallas. A rómaiak legendája, a már Budapesten tartózkodó Francesco Totti nem jelent meg és kapusa sem volt az UEFA-csapatnak, így Király Gábor és Petry Zsolt segítette ki a vendégeket. A magyar csapatban többek között Tököli Attila, Lisztes Krisztián, Pisont István, Rudolf Gergely és Vincze Ottó szerepelt.

Az Európa-liga döntője, melyet az M4 Sport élőben közvetít, 21 órakor az angol Anthony Taylor sípjelére kezdődik.


A kezdőcsapatok:

Sevilla:
Bounou - Jesús Navas, Badé, Gudelj, Alex Telles - Fernando, Rakitic - Ocampos, Óliver Torres, Bryan Gil - en-Nesziri

AS Roma:
Rui Patrício - Ibanez, Mancini, Smalling - Spinazzola, Cristante, Matic, Zeki Celik - Pellegrini, Abraham, Dybala
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!