A részben emberi erővel, részben számítógép által lebonyolított pénteki, monacói sorsoláson a zöld-fehérek a legerősebb kalapból a korábbi játékosukat, Lisztes Krisztiánt foglalkoztató Eintrachtot és a Tottenhamet kapták ellenfélnek, előbbivel idegenben, utóbbival odahaza találkoznak.
A magyar bajnok a második kalapból a holland AZ Alkmaart (o) és a görög PAOK-ot (i), a harmadikból a svéd Malmőt (o) és az ukrán Dinamo Kijevet (i), míg a negyedikből a francia Nice-t (o) és a belga Anderlechtet (i) kapta ellenfélül.
A frankfurtiak a népligetieken kívül a cseh Slavia Prahát és Viktoria Plzent, valamint a lett RFS-t látják vendégül, míg idegenben az olasz AS Romával, a francia Lyonnal, a dán Midtjyllanddal és a török Besiktassal mérkőzik meg.
Szalai Attila együttese, a szintén német Hoffenheim hazai pályán játszik a Tottenhammel, a Lyonnal, a Dinamo Kijevvel és a román FCSB-vel, s a portugál Porto és Braga mellett a Midtjylland és az Anderlecht otthonába utazik.
A csoportkör szeptember 25-26-án rajtol, a további játéknapok október 3. és 24., november 7. és 28., december 12., valamint január 23. és 30. A mérkőzéseket három idősávban - 16.30, 18.45, 21.00 - rendezik, kivéve az utolsó játéknapon, amikor minden összecsapás 21.00-kor kezdődik.
A húzáson minden klub a négy kalapból két-két ellenfelet kapott, egyikkel otthon, a másikkal idegenben találkozik a nyolcfordulós alapszakasz során. Az első nyolc közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdhetnek meg a 16 közé jutásért, míg az utolsó 12 együttes kiesik.
A pontos menetrendet szombaton teszi közzé az európai szövetség, az El fináléját május 21-én a bilbaói San Mamés Stadionban rendezik.
A Ferencváros El-főtáblás ellenfelei:
-----------------------------------------
hazai mérkőzések:
Tottenham Hotspur (angol), AZ Alkmaar (holland), Malmö FF (svéd), OGC Nice (francia)
idegenbeli mérkőzések:
Eintracht Frankfurt (német), PAOK FC (görög), Dinamo Kijev (ukrán), RSC Anderlecht (belga)
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!