Európa-liga - Mendilibar élvezni akarja a sikert

Sport, 2023.06.01

José Luis Mendilibar vezetőedző ki akarja élvezni a sikert, melyet a Sevilla labdarúgócsapatával aratott az Európa-liga Puskás Arénában rendezett szerdai döntőjében.

"Most ki akarjuk élvezni ezt a diadalt, mert sokat dolgoztunk érte és valami nagy dolgot hajtottunk végre. Nem tudom, hogy hosszabbítok-e, de jelenleg nem is érdekel. Ahogy mindig is mondtam, egy kicsit több mint két hónapra érkeztünk. És amiért jöttünk, azt elvégeztük, mert kivezettük a klubot a kieső zónából. Hálásnak kell lennünk a klubnak ezért a lehetőségért, hogy ilyen nagyszerű játékosokkal dolgozhattunk és ezt a diadalt átélhettük" - fogalmazott a március 21-én kinevezett baszk tréner, aki hozzátette, ha megállapodik a folytatásról a klubbal, az nagyszerű lenne, de ha nem, akkor jó szívvel köszön el és sok barátot hagy majd Sevillában.

Mendilibar kifejtette, azért örül különösen ennek a sikernek, mert nehéz helyzetben voltak, amikor megérkeztek, ennek ellenére sikerült nagyot alkotniuk, ami a klubra is kihatással van, mivel így a következő szezonban ismét a Bajnokok Ligájában indulhat.

"Ezekkel a játékosokkal könnyű volt" - mondta az irányítása alatt az idényben bekövetkező 180 fokos fordulatról Mendilibar. "Nagyszerű játékosok, akik nem voltak jó hangulatban. Az volt az elképzelésünk, hogy ezt megváltoztatjuk. De a mérkőzéseket ők nyerték meg. Adhatok ötleteket, hogyan játszunk, de ők azok, akik végrehajtják".

A mérkőzésről szólva elismerte, hogy csapata az első félidőben nem játszott jól, és amikor a Roma gólt szerzett, azt gondolta, nehéz lesz egyenlíteni, mert az ellenfél jól védekezik, ráadásul egy kontrából képes lehet a második gólra is.

"A második félidőben hamar újra döntetlen lett az állás, ez erőt adott a győzelemhez. Több időt töltöttünk az ellenfél térfelén a mezőnyben, de a hosszabbításban már nagyon szenvedtünk" - értékelt a pályafutása legnagyobb sikerét elérő 62 éves Mendilibar, aki elárulta, nem készültek külön a 11-esekre, mert szerinte teljesen más az edzésen rúgni és 60 ezer szurkoló előtt.

Mendilibar nem kívánt kollégája, José Mourinho játékvezetőkre vonatkozó kritikájával foglalkozni, normálisnak nevezte, hogy mindenki "hazabeszél", de azt megjegyezte, szerinte a Roma találatát egy esetleges szabálytalanság előzte meg.

"Biztos voltam abban, hogy a csapattársaim betalálnak, ez volt a legfontosabb. Amikor ezt érzed, akkor felszabadulsz, és máris nyugodtan nézel szembe a büntetőpárbajjal" - mondta a trófea sorsát eldöntő 11-esekről a mérkőzés legjobbjának választott sevillai kapus, Jásszina Bono, aki Kanadában született, de a tavalyi világbajnokságon negyedik marokkói válogatottban játszik.

Érdekesség, hogy az Európa-liga fináléját ugyanúgy az argentin Gonzalo Montiel 11-ese zárta le, mint a világbajnokságét, igaz, itt elsőre hibázott, de mivel a római kapus, Rui Patricio elmozdult a gólvonalról, így másodjára is próbálkozhatott, akkor pedig már betalált.

A Sevilla a második számú európai kupasorozat csúcstartójaként 2006, 2007, 2014, 2015, 2016 és 2020 után a hetedik fináléját nyerte meg Budapesten.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!