Európa-liga - Orosz Pál: nehéz sorozat lesz, de ezt akartuk

Sport, 2024.08.30

Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint nehéz sorozat előtt áll a csapat az Európa-ligában, de ahogy fogalmazott, ezt akarták.

"Játszottunk egy borzalmasan nehéz mérkőzést, szerencsére sikerült feljutnunk az El főtáblájára" - utalt az M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában a sportvezető a csütörtöki, Borac Banja Luka elleni visszavágóra, melyet a zöld-fehérek tizenegyesekkel nyertek meg. "Nagyon dolog a klub életében, hogy sorozatban hatodszor főtáblás, és a tavalyi Konferencia-liga után idén ismét az Európa-ligában szerepelhet".

Orosz Pál hozzátette, a vártnál nehezebb továbbjutást árnyalja, hogy a harmadik számú sorozatban az előző két kiírásban döntős Fiorentina is nagyon nehezen jutott be éppen a Puskás Akadémia ellen, így természetes, hogy az El selejtezőjében is vannak ilyen nehéz meccsek.

"Nagy csapatokat is kaptunk, ott van a Tottenham Hotspur, az Eintracht Frankfurt, de van egy pikantériája, hogy az AZ Alkmaart is megkaptuk, mert onnan jött a vezetőedzőnk, Pascal Jansen. Nehéz sorozat lesz, de ezt akartuk" - értékelte a pénteki sorsolást Orosz Pál. "Nagy meccs lesz a Tottenham ellen, nem minden nap érkezik Magyarországra csúcscsapat a Premier League-ből, ez egy óriási felmérő sportszakmailag. Helyén kell tudni kezelni az erőviszonyokat, nem mi vagyunk az esélyesei a mérkőzésnek, de tisztességgel fel fogunk készülni, és nyerni akarunk egy Tottenham ellen is".

A kettős terheléssel kapcsolatban úgy fogalmazott, biztosan többletfeladatot ró a csapatra, azonban úgy vélte, "ez egy futballcsapat, amelynek futballoznia kell", ezért örülnek, hogy az eddigi hat helyett nyolc meccs vár a Ferencvárosra a főtáblára jutással.

"Tovább szeretnénk jutni. Nem az a célunk, hogy itt játszogassunk, hanem hogy továbbjussunk" - jelentette ki Orosz Pál, aki szerint elképzelhető még változás a keretben, de konkrétumot nem említett.

A magyar bajnok a legerősebb kalapból a korábbi játékosát, Lisztes Krisztiánt foglalkoztató Eintrachtot és a Tottenhamet kapta ellenfélnek, előbbivel idegenben, utóbbival odahaza találkozik. A második kalapból a holland AZ Alkmaar (o) és a görög PAOK (i), a harmadikból a svéd Malmö (o) és az ukrán Dinamo Kijev (i), míg a negyedikből a francia Nice (o) és a belga Anderlecht (i) lett a zöld-fehérek riválisa.

A nyolcfordulós alapszakasz után az első nyolc közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdhetnek meg a 16 közé jutásért, míg az utolsó 12 együttes kiesik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!