Az FTC a hazai döntetlent követően csütörtökön hosszabbítás után 1-1-et játszott a bosnyák Borac Banja Luka vendégeként, amelyet aztán tizenegyesekkel múlt felül az Európa-liga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában, ezzel biztosította helyét az El főtábláján.
Az 51 éves holland szakember a továbbjutást követően a klub honlapjának értékelt.
"Megérdemelten jutottunk tovább, bár nem ez volt életünk mérkőzése. A Banja Luka megnehezítette a dolgunkat, gratulálok az ellenfélnek, jól tördelték a játékunkat, fegyelmezetten védekeztek. Egy szerencsés góllal megszerezték a vezetést, de egyenlíteni tudtunk, és a büntetőknél jobbak voltunk. A találkozó ugyanakkor megmutatta, hogy sokat kell még javulnunk, ezen fogunk dolgozni. Majdnem a legmagasabb szinten fogunk futballozni, itt mindenki komoly játékerőt képvisel, bárkit kapunk, komoly megmérettetés lesz, nyolc nagyon jó mérkőzés vár ránk" - mondta Jensen.
Csütörtök este kialakult az El megújult főtáblás küzdelmeinek 36 csapatos mezőnye. A pénteken (ma) 13 órakor kezdődő sorsoláson minden klub a négy kalapból két-két ellenfelet kap, egyikkel otthon, a másikkal idegenben találkozik a nyolcfordulós alapszakasz során. Az első nyolc közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdhetnek meg a 16 közé jutásért, míg az utolsó 12 együttes kiesik.
Az El fináléját május 21-én a bilbaói San Mamés Stadionban rendezik.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!