TV műsor

Evezős Eb - Érem nélkül zártak a magyarok Poznanban

Sport, 2020.10.11

Nem szereztek érmet a magyar evezősök a poznani Európa-bajnokságon, miután a vasárnapi zárónapon az A döntőkben érdekelt három egység közül egyiknek sem sikerült dobogós helyen zárnia.

Galambos Péter, a váciak kiválósága az olimpiai programban nem szereplő férfi könnyűsúlyú egypár címvédőjeként várta a finálét, ahová magabiztosan jutott be: pénteken könnyedén nyerte meg előfutamát, majd szombaton simán lépett tovább a középdöntőből, ahol másodikként zárt. Az A döntőben viszont ezúttal nem volt esélye az éremszerzésre a 34 éves evezősnek, aki felnőtt világversenyen 2010-től már hét alkalommal - két Eb-n és öt vb-n - állhatott dobogóra.

Galambos az erős rajt után még együtt jött el a mezőnnyel, a táv negyedénél görög ellenfelével küzdött a harmadik pozícióért. Végül negyedik helyen haladt 500 méternél, majd utána a norvég hajó is megelőzte. Miközben 1000 méter után az ír Fintan McCarthy meglépett, norvég, olasz és görög ellenfele a második helyért küzdött, Galambos tőlük messze lemaradva az ötödik helyen evezett. A hajrában a norvég Kristoffer Brun tudott ritmust váltani, majd azt írt az olasz Niels Torre is megelőzte, és előbbi végül megszerezte az aranyérmet. A görög Antoniosz Papakonsztantinu közben lemaradt, Galambos feljött rá, de a célig megelőzni már nem tudta, így a magyar evezős az ötödik lett.

Az olimpiai programban szintén nem szereplő könnyűsúlyú négypárban négy egység nevezett, így az már az Eb előtt biztos volt, hogy a magyar hajó az A döntőben is evezhet. Az egységek szombaton a pályabeosztón mutatkoztak be, ott olasz, német, osztrák, magyar volt közöttük a sorrend. Akkor a magyar egység közel 15 másodperccel maradt el az előtte végző osztrák hajótól. Az A döntőben nem változott a sorrend, a magyarok 500 m-nél már egy hajóra voltak lemaradva a riválisoktól, a különbség pedig a folytatásban tovább nőtt. A győztes olaszok körülbelül 100 méterrel előzték meg a magyarokat, aki minimálisan javítottak szombati időeredményükön.

A paraevezős Pető Zsolt a PR1 egypár A döntőjében negyedik helyen végzett, több mint 23 másodperccel maradt el már érmes német riválisától.

A nőknél könnyűsúlyú egypárban Sándor-Polivka Dóra a 9., míg a Preil Vivien, Gadányi Zoltána kétpár a 8. helyen zárta a kontinensbajnokságot, miután versenyszámának B döntőjében előbbi a harmadik helyen végzett, utóbbi egység pedig másodikként zárt.


A magyar érdekeltségű A döntők eredményei:

férfiak:

--------

Könnyűsúlyú egypár, Európa-bajnok:
Kristoffer Brun (Norvégia) 6:58.750 perc
2. Niels Torre (Olaszország) 6:59.110
3. Fintan McCarthy (Írország) 7:02.150
...5. Galambos Péter 7:06.490


Könnyűsúlyú négypár, Európa-bajnok:
Olaszország 6:01.010 p
2. Németország 6:04.490
3. Ausztria 6:10.120
4. Magyarország (Szabó Bence, Forrai Dávid, Szigeti Roland, Furkó Kálmán) 6:18.920


PR1 egypár, Európa-bajnok:
Roman Poljanszkij (Ukrajna) 9:34.540 p
2. Alekszej Csuvasev (oroszország) 9:47.830
3. Marcus Klemp (Németország) 9:59.420
4. Pető Zsolt 10:22.640
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!