Evezős ob - Nehezen talált motivációt a vb- és Eb-aranyérmes Simon Béla - ELŐZETES

Sport, 2021.07.21

A sikertelen olimpiai kvalifikációt követően a világ- és Európa-bajnok Simon Béla nehezen talált magának motivációt az evezősök idei, immár 122. országos bajnokságára, melyet csütörtöktől vasárnapig a szegedi Maty-éren rendeznek.

A 2016-ban az olimpiai programban szereplő kettesben Juhász Adriánnal kontinensbajnok, a riói olimpián kilencedik, majd 2017-ben az ötkarikás műsoron nem szereplő kormányos kettesben - feleségével, Kolláth Vandával kiegészülve - emlékezetes hajrával vb-aranyérmes evezős az MTI-nek elmondta: közvetlenül a sikertelen tokiói kvalifikációt követően még az is megfogalmazódott bennük, hogy nemcsak egyszerűen leteszik, hanem jó messzire hajítják lapátjaikat, de pár nappal később, már higgadtabban értékelve a történteket úgy döntöttek: ennyi év után nem szállhatnak így ki a sportágból.

"Biztosan más lett volna az érzés, ha mi rontottunk volna el valamit, vagy tudjuk, hogy nem tettünk bele kellő munkát, esetleg kiadjuk magunkból a maximumot, de riválisaink jobbak. A betegségünk, valamint az egy hónapos kihagyásunk azonban teljesen más megvilágításba helyezett mindent. Azelőtt ergón egyéni rekordokat húztunk, majd vízre kerülve biztató időket mentünk, nagyon jól haladt a felkészülésünk, miután azonban átestünk a koronavíruson, már csak próbáltuk menteni a menthetőt. A májusi, kvalifikációs versenyre aztán össze is tudtuk szedni magunkat, de csak nagyjából, így sejtettük, hogy az mire lesz elég" - nyilatkozta.

Hozzátette: nagyon elvette mindkettőjük kedvét, hogy nem sikerült kijutniuk Tokióba, még inkább az, hogy a tőlük független körülmény miatt nem tudtak a valós képességeiknek megfelelően teljesíteni.

"Pár nap a csalódottságé volt, nem csináltunk semmit, utána azonban arra jutottunk, hogy ilyen rossz szájízzel azért nem szabad lezárni valamit, ami életünk szerves része már hosszú évek óta. Újra edzésbe álltunk, de az is igaz, hogy az elején még nem nagyon akaródzott hajóba szállnunk. Inkább más jellegű munkát végeztünk, hogy megőrizzük az erőnket és állóképességünket, például sokat kerékpároztunk. A legutóbbi pár nap során azért már elég jól ment alattunk a hajó, így bizakodóak vagyok" - közölte.

Simon kiemelte: mivel a szokottnál kevesebbet készültek az ob-ra, így ott most nem kacsingatnak másfelé, például a kétpárra, ehelyett saját számukban, kettesben indulnak, amit a kormányos kettessel egészítettek ki. Tehát azokra a számokra koncentrálnak, amelyekben sikereiket elérték, aztán majd meglátják, hogy utána mit hoz számukra a jövő.

Az augusztus 4-én már 33. születésnapját ünneplő evezős hangsúlyozta: kettesben tizenöt éve nem talál itthon legyőzőre, 2009-től pedig már Juhásszal alkot egy hajót. Ebben az időszakban csupán egy esztendő maradt ki számára, amikor betegség miatt nem tudott rajthoz állni.

Az ob-ra tavaly rekordszámú 1258 nevezés érkezett, a szervezők idén még ennél is több indulóra számítanak a viadalon, amelyen a felnőttek mellett utánpótlás, para, amatőr és masters versenyeket is rendeznek. A program az első két napon 8 órától, szombaton 8.30-tól, vasárnap 9-től kezdődik, a döntőket kora délutántól tartják.


Program, a felnőtt A döntők:

csütörtök:

----------

férfiak:
kormányos kettes, könnyűsúlyú négyes, kormányos négyes

nők:
négyes (olimpiai szám), könnyűsúlyú négypár


péntek:

-------

férfiak:
egypár (o. sz.), kettes (o. sz.)
férfi könnyűsúlyú négypár

nők:
egypár (o. sz.), kettes (o. sz.)


szombat:

--------

férfiak:
könnyűsúlyú egypár, kétpár (o. sz.), négyes (o. sz.), könnyűsúlyú nyolcas

nők:
könnyűsúlyú egypár, kétpár (o. sz.)


vasárnap:

---------

férfiak:
könnyűsúlyú kétpár (o. sz.), könnyűsúlyú kettes, négypár (o. sz.), nyolcas (o. sz.)

nők:
könnyűsúlyú kettes, könnyűsúlyú kétpár (o. sz.), négypár (o. sz.), nyolcas (o. sz.)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!