Fedett atlétikai edzőcsarnok tervezése kezdődik az Ikarus BSE sporttelepén

Sport, 2021.06.08

Az Ikarus BSE sporttelepén létesítendő, fedett atlétikai csarnok tervezése kezdődik el a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint.

A fővárosi klub keddi, a bejelentés kapcsán rendezett sajtóeseményén Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke elmondta, az Ikarus kétszeres születésnapot ünnepel idén: az atlétika-szakosztály 45 éves, a sporttelep rekortánpályáját pedig épp tíz éve adták át.

"Minden úgy kezdődött, hogy Pista bácsi előbb a helyi polgármester, majd az én ajtómon kopogtatott minden nap és addig rágta a fülemet, amíg az itt folyó munkára tekintettel nem lehetett nemet mondani a kérésének" - utalt a sportvezető Tomhauser Istvánra, az Ikarus edzőjére.

Gyulai elmondta, a jelenleg a tervezési fázisban lévő csarnok reményei szerint méltó körülményeket biztosít majd a következő generációnak a téli hónapokban is.

Szatmáry Kristóf, a kerület országgyűlési képviselője beszédében emlékeztetett, a bejelentésnek köszönhetően minden reményük megvan arra, hogy a Kertváros újabb jelentős sportberuházással büszkélkedhet majd.

"A Magyar Közlönyben megjelentek alapján egy kétezer négyzetméter alapterületű atlétikai csarnok tervezésére biztosít forrást a kormány, az elmúlt évek tapasztalata szerint pedig amit meg tudtunk tervezni, az meg is épült" - fogalmazott a politikus, aki szerint a mostani helyzet kialakulásában kulcsszerepe van az Ikarusnál dolgozó remek gárdának.

Kovács Péter kerületi polgármester kiemelte, harminc éve, amikor ő itt sportolt, előfordult, hogy télen a salakpályán térdig érő hóban kellett edzeniük. Ebben jelentős változást hozott a tíz éve átadott rekortánpálya, most pedig a kerületi, a budapesti és az egész magyar atlétika továbbfejlődésének egyik fontos lépése lehet a csarnok megépülése.

"Az önkormányzat annyit vállal, hogy a kormány támogatását megköszönve elkészíti a létesítmény terveit, azt odaadja a Beruházási Ügynökségnek, és a remények szerint egy-másfél év múlva örömmel átveszi majd a csarnokot" - mondta a polgármester.

Deutsch Péter, a magyar szövetség stratégiai igazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy 2018 decemberében született a magyar atlétika történetének egyik legfontosabb döntése: Budapest akkor nyerte el a 2023-as világbajnokság rendezési jogát.

"A kormány 2020-ban hozott döntése alapján elindult a kiemelt atlétaprogram, melynek elsődleges célja és feladata, hogy minél nagyobb és eredményesebb csapat szerepelhessen a világbajnokságon. Örömteli, hogy létezik olyan összefogás az országban, ahol a kormány, az önkormányzat és a sportági szövetség közös akarata létre tud hozni valamit" - utalt Deutsch a megvalósuló csarnokra, ami alapján a magyar atlétika megint magasabb polcra kerülhet.

Ifjabb Tomhauser István, az Ikarus BSE vezetőedzője kiemelte, a most megvalósuló fejlesztés az elmúlt sok évtized áldozatos napi munkájának köszönhető. Véleménye szerint jelenleg a XVI. kerületben nincs olyan család, amelynek közeli vagy távolabbi környezetében valaki ne fűződne az atlétikához.

"Ezen a bázison elindulva jutottunk el oda, hogy a kormány is értékelte a munkánkat" - utalt az edző a jelenlegi mintegy négyszáz ikarusos atlétára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!