Fedett pályás atlétikai vb - Gyulai Miklós: káprázatos, hogy két sprinterünk is döntőbe jutott

Sport, 2024.03.05

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke szerint az elvárásokon felül teljesített a magyar csapat a vasárnap véget ért glasgow-i fedett pályás világbajnokságon.  

A tízfős magyar küldöttség két döntős helyezéssel zárta a vb-t: Kozák Luca 60 méteren nyolcadik, Molnár Attila pedig 400 méteren ötödik lett.

"Egy fedett pályás vb nem szokott főesemény lenni, noha mindig fontos állomás és erőfelmérő" - nyilatkozta az M1 aktuális csatornának a MASZ vezetője. "A most látottak alapján viszont nagyon jó kis szabad téri szezon elé nézünk, amelyben ott lesz a római Európa-bajnokság és a párizsi olimpia is."

Az elnök kifejtette, az utóbbi 15-20 év legnépesebb magyar csapata volt Skóciában, ami sokat elmond a hazai atlétika állapotáról.

"Az pedig káprázatos és hihetetlen, hogy két sprinterünk is döntőbe jutott, ez nem volt elvárás. A tíz fő fele sprinter volt Glasgow-ban, ami jelzi, hogy a magyar atlétika már nem csak egy-egy szakágra fókuszál. Látható, hogy beérik a tíz éve a kiemelt sportágfejlesztési támogatás segítségével elkezdett munka, és van eredménye" - jelentette ki, hozzátéve, szeretnék, ha minél több magyar staféta ott lenne májusban a bahamai váltó-világbajnokságon, és minél több kiharcolná az olimpiai indulást.

Ami az Eb-t illeti, Gyulai Miklós szerint a cél az lesz, hogy a budapestihez hasonló létszámban legyenek jelen a magyarok.

"Az olimpia már más dimenzió, oda mindenki menni akar, nehezebb a kvalifikáció. Ezzel együtt azt gondolom, hogy 20-30 közé tehető majd a magyar kvótások száma, ami szintén káprázatos lenne" - emelte ki.

A tavalyi, budapesti világbajnokságra visszatekintve a MASZ első embere közölte, a vb meghozta azt az ihletet a családokban, szülőkben és gyerekekben, hogy kipróbálják az atlétikát, ami több ezres nagyságrendben meg is történt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!