TV műsor

Férfi kézilabda EL - Izlandon is kikapott a Tatabánya

Sport, 2026.10.13 23:42:22

A Tatabánya kedden 38-34-re kikapott az izlandi Valur Reykjavík otthonában a férfi kézilabda Európa Liga első csoportkörének harmadik fordulójában.

A magyar csapat mérlege a legutóbbi hat tétmérkőzésén két döntetlen és négy vereség, EL-csoportjában továbbra is pont nélkül áll.

  • Európa Liga, első csoportkör, 3. forduló, H csoport:

Valur Reykjavík (izlandi)-MOL Tatabánya KC 38-34 (26-26)

gólok hétméteresből: 7/7, illetve 4/3

kiállítások: 6, illetve 12 perc

A vendégek keretéből Bodó Richárd, Baptiste Damatrin és Szűcs Bence hiányzott, ráadásul Demis Grigoras már a tizedik percben piros lapot kapott és kivált a játékból.

Az első félidőben mindkét csapat többször vezetett két góllal, de a szünetben döntetlen volt az állás. A 39. percben 24-20-as izlandi előnynél Tóth Edmond vezetőedző időt kért, ennek hatására nagyon megváltozott a játék képe és a korábbi bányászváros együttese egy 4-0-s sorozattal visszakapaszkodott.

Ekkor a Valur is időt kért, majd négy percen belül eldöntötte a mérkőzést, ugyanis remekül hajrázott és csakhamar megint négy góllal vezetett.
Éles Benedek hat, Molnár Robin öt, Terjék Roland négy góllal zárt. A túloldalon Arnór Snaer Óskarsson és Gunnar Róbertsson kilenc-kilenc, Bjarni Selvindi hét találattal járult hozzá a sikerhez.

A második számú európai kupasorozat több mint egy hónapig szünetelni fog.

A Tatabánya legközelebb november 17-én lép pályára, amikor éppen a Valur Reykjavíkot fogadja.
A csoport állása: 1. RD LL Grosist Slovan (szlovén) 6 pont, 2. Valur Reykjavík 4, 3. Mors-Thy HB (dán) 2, 4. TATABÁNYA 0

A csoportok első két helyezettje jut a második csoportkörbe.
Forrás: MTI


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!