Férfi kézilabda NB I - Kikapott és kiesett a Komló

Sport, 2026.05.20

Kiesett a Komló a férfi kézilabda NB I-ből, mivel hazai pályán 31-29-re kikapott a Győrtől az alapszakasz szerdai, utolsó fordulójában.

A baranyaiak 2014 óta szerepeltek megszakítás nélkül az élvonalban. A győriek ezen a - számukra már tét nélküli - találkozón nyertek először idegenben a mostani szezonban.

A Komló kieséséhez az is kellett, hogy a forduló előtt vele azonos pontszámmal álló Szigetszentmiklós otthon pontot szerezzen (28-28) a PLER ellen. Lakosy Máté hét góllal, Holló Balázs tíz védéssel vette ki részét a bennmaradást érő döntetlenből.

A vendégek részéről meglehetősen paprikás hangulatban kezdődött a Gyöngyös-Csurgó mérkőzés, amely még a harmadánál sem tartott, a somogyiak már túl voltak négy kétperces kiállításon, két piros lapon és egy - rendkívül súlyos szabálytalanságért, sportszerűtlenségért járó - kék lapon.

Darko Pavlovic után a hajrában Mirko Herceg is piros plusz kék lapot kapott, Alem Toskic vezetőedzőnek pedig piros lapja miatt el kellett hagynia a kispadot. A meccs végül több mint két órán át tartott és 23-22-es hevesi sikerrel zárult.

A sereghajtóként kiesett Budakalász - amely tíz évet töltött az élvonalban - a Balatonfüred otthonában elszenvedett 11 gólos vereséggel búcsúzott. Mátés István tíz gólt lőtt a vendégeknél, így 171 találattal ő lett a gólkirály.
A bajnoki döntős csapatok közül a Veszprém a NEKA otthonában aratott 51-40-es győzelemmel és százszázalékos mérleggel zárta az alapszakaszt, a Szeged pedig hazai pályán tíz góllal nyert a Ferencváros ellen. Az Európa Kupa-döntőre készülő Tatabánya otthon 41-34-re verte a Budai Farkasok csapatát úgy, hogy minden mezőnyjátékosa szerzett gólt.

  • Eredmények, alapszakasz, 26. (utolsó) forduló:

Liqui Moly NEKA-One Veszprém HC 40-51 (19-28)

Balatonfüredi KSE - CYEB-Budakalász 35-24 (18-11)

HE-DO B.Braun Gyöngyös-Csurgói KK 23-22 (12-12)

Carbonex-Komló - ETO University HT 29-31 (26-27)

OTP Bank-Pick Szeged - FTC-Green Collect 37-27 (18-12)

Szigetszentmiklósi KSK - PLER-Budapest 28-28 (13-13)

MOL Tatabánya KC - Budai Farkasok-Rév 41-34 (20-16)

Az alapszakasz végeredménye:

1. One Veszprém HC 26 26 0 0 1033-715 52 pont - döntős

2. OTP-Bank Pick Szeged 26 22 1 3 929-709 45 - döntős

3. MOL Tatabánya KC 26 20 0 6 822-755 40

4. FTC-Green Collect 26 15 2 9 844-800 32

5. Balatonfüredi KSE 26 12 2 12 699-751 26

6. Liqui Moly NEKA 26 11 3 12 722-785 25

7. PLER-Budapest 26 10 3 13 701-745 23

8. ETO University HT 26 9 3 14 745-779 21

9. HE-DO B.Braun Gyöngyös 26 10 0 16 698-752 20

10. Csurgói KK 26 7 5 14 711-724 19

11. Budai Farkasok-Rév 26 6 6 14 690-768 18

12. Szigetszentmiklósi KSK 26 6 4 16 668-765 16

13. Carbonex-Komló 26 6 3 17 702-778 15 - kiesett

14. CYEB-Budakalász 26 4 4 18 708-846 12 - kiesett
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!