Férfi kosárlabda NB I - A négy közé jutás a cél Pécsett

Sport, 2019.08.21

A legjobb négybe kerülés a cél a PVSK-Veolia férfi kosárlabdacsapatánál, amely szerdán megkezdte a felkészülést a bajnokságra és a nemzetközi kupaszereplésre.

Az elmúlt idényben bronzérmes együttes edzését megelőző sajtótájékoztatón Bán Gábor, a PVSK Marketing Kft. ügyvezetője elmondta: a hazai bajnokság mellett először szerepel nemzetközi porondon a csapat, amely az Európa Kupa főtábláján kezd. Az ellenfelek pontosan még nem ismertek, holland, portugál, szlovák csapatokra lehet számítani. Az első meccset várhatóan október 23-án hazai pályán játsszák a pécsi kosarasok - tette hozzá.

Csirke Ferenc vezetőedző közölte, az idei keret erősebb a tavalyinál.

A klub öt játékost igazolt: az amerikai center Charles Aiken a cseh Svitarytól, a rutinos hátvéd Carl Smith a Basic-Fit Brussels-től, az irányítóként is bevethető Quincy Diggs a belga Okapi Aalstarttól, az U20-as válogatott csatár Kocsis Zalán Kaposvárról, a válogatott irányító Ruják András Paksról érkezett. Mellettük újabb egy évre írt alá a PVSK-nál Veljko Budimir csapatkapitány is.

A szakember szerint ez a csapat is képes lesz arra, hogy "agresszív védekezéssel minél kevesebb pontot kapjon, és abból jól induljon támadásba". Ez a játék tavaly jól működött - jegyezte meg.

"Az együttesnek a nemzetközi kupában nincs tapasztalata, megpróbálunk minél több, főleg hazai mérkőzést nyerni" - mondta.

Az Európa Kupa meccseit szeretnénk felhasználni arra, hogy a szezon későbbi részében minél jobbak legyünk - mondta Ruják András az MTI-nek.

A PVSK-Veolia kilencmeccses sorozattal készül a hazai és a nemzetközi szereplésre, játszik szeptember 6. és 9. között a kaposvári IX. Orosz László Emléktornán, majd 11-12-én a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban a Matro-PVSK Centenáriumi Kupán.

A csapat első bajnoki mérkőzését várhatóan szeptember 27-én, hazai pályán az SZTE-Szedeákkal játssza.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!