Zsebe Ferenc ügyvezető a vasi klub közösségi oldalán vasárnap elmondta, hogy a csapat közelmúltbeli teljesítményének átfogó értékelését követően úgy döntöttek, új irányba kívánják terelni a szakmai munkát, és egyeztetéseket kezdtek Matthias Zollner vezetőedezővel az együttműködés lezárásáról.
A tárgyalások a közös megegyezés szándékával indultak meg, a vezetőség célja a helyzet korrekt és jogilag rendezett lezárása.
A Körmend a szlovák Teo Hojc irányításával kezdte a szezont, ő a harmadik forduló után távozott.
A következő hét bajnoki mérkőzésen Kocsis Tamás és Érsek Marcell vezette a csapatot, majd visszatért a német Matthias Zollner.
A csapat jelenleg hét győzelemmel és 11 vereséggel a tabella kilencedik helyén áll.
"A csapat játéka és eredményessége nem érte el a klub által elvárt szintet, miközben az együttes sorozatban több vereséget szenvedett el. A vezetőség megítélése szerint ebben a helyzetben nem volt indokolt a további kivárás, a klub érdeke egy határozott és időben meghozott szakmai döntést tett szükségessé" - áll a közleményben.
Zsebe Ferenc szerint Kocsis kinevezése mögött világos szakmai koncepció áll: következetes munka, határozott irányítás és azonnal érzékelhető változás a pályán.
A régi-új szakvezető ismeri a klub közegét, elvárásrendszerét és pontos képet alkotott arról, milyen irányba kell elmozdulnia a csapatnak a következő időszakban. A vezetőség részéről egyértelmű elvárásként fogalmazódott meg a játék minőségének javítása, a fegyelmezett szakmai munka és a csapatszintű felelősségvállalás megerősítése.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!