A magyarok, akiknél heten is most debütáltak, legközelebb jövő szombaton az osztrákok otthonában lépnek pályára. A két hármas csoportból az első két helyezett jut az elődöntőbe.
Európa-liga, ezüst divízió, B csoport, 1. forduló:
Magyarország-Georgia 3-0 (11, 13, 15)
-------------------------------------
a legeredményesebb játékosok: Bibók, Horváth K. 16-16, Bögöly 13, illetve Zakaidze 6
A két együttes eddig kétszer találkozott egymással, tavaly az Európa-bajnoki selejtezőben az akkor még Koch Róbert irányította magyarok mindkétszer simán nyertek.
Az előzetes erőviszonyok alapján most is az azóta megfiatalított, és immáron ifjabb Nagy Péter vezette hazaiak sikerére volt kilátás, már csak azért is, mert az ellenfél összes játékosa a nem túl magas színvonalú georgiai bajnokságban szerepel.
A magyar csapat ennek megfelelően az első labdamenettől fogva uralta a mérkőzést, és hatékony támadójátéka mellett ászokból és blokkokból is sok pontot szerzett, így előnyét folyamatosan növelve, mindössze 20 perc után vezetett.
A második szett elején több rontása is volt a házigazda játékosainak, a csapatkapitány Horváth Kristóf, valamint Bibók Balázs vezérletével ennek ellenére ezúttal is hamar magabiztos különbséget alakított ki a magyar együttes. A vendégek ezúttal ugyan jobban röplabdáztak, mint a nyitófelvonásban, de az Érd Aréna mintegy 800 nézőjének úgy sem volt különösebb oka az izgalomra, hogy Nagy a hajrában több cserejátékosát is bevetette.
A harmadik játszma első felében is jól tartotta magát a georgiai együttes - 1-0-nál, a találkozó során először vezetett is -, de a jól láthatóan képzettebb játékosokból álló magyar válogatott ezúttal is végig irányított, és 69 perc alatt megérdemelt, sima győzelmet aratott.
A mérkőzés legeredményesebb játékosaiként Horváth és Bibók egyformán 16 pontot szerzett.
"Teljesen új csapatként nem volt hátrány, hogy viszonylag könnyebb mérkőzéssel kezdtük a sorozatot. Ez ugyan átcsaphat időnként könnyelműségbe, de az elmúlt két hét tapasztalata alapján se motiválásra, se fegyelmezésre nem volt szükség, inkább a srácok meglévő energiáját kellett összekovácsolni" - értékelt a lefújás után az MTI-nek Nagy Péter.
A szakember elmondta, a legtöbbet azon kellett gondolkodnia, hogy melyik játékosát mikor integrálja a mérkőzésbe, mert szeretett volna mindenkinek játéklehetőséget biztosítani.
"Voltak koncentrációbeli hiányosságok, ami ma belefért, de egy ennél nagyobb játékerőt képviselő riválissal szemben nem biztos, hogy bele fog. Ettől függetlenül első meccsnek nem volt ez rossz" - fogalmazott Nagy.
A tréner szerint az a céljuk, hogy a jó bejátszásokból agresszívan támadjanak, a többi akciónál pedig arra törekedjenek, hogy legyen lehetőségük új támadást építeni, ezt elég jól megoldották. Kiemelte, múlt héten, Romániában még voltak gondjaik a magas labdák megtámadásával, és bár ennek precizitásában sokat léptek előre, még sokat kell ezen dolgozniuk.
"Amivel viszont nagyon elégedett vagyok, azok a nyitásirányok és azok erőssége, ott szépen betartották a fiúk, amit kértem tőlük" - zárta Nagy Péter.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!