Férfi röplabda Extraliga - Vig Attila: együtt marad a kaposvári sikercsapat gerince, cél a telt ház

Sport, 2023.05.08

Vig Attila, a férfi röplabda Extraligában bajnok Fino Kaposvár sportigazgatója reméli, hogy a következő szezonban telt házas mérkőzést is tudnak rendezni, ennek érdekében pedig együtt marad az aranyérmes együttes gerince.

A sportvezető az MTI-nek hétfőn elmondta, a bajnoki cím megszerzése mellett azért is nagyon boldog, mert az a röplabdát népszerűsítő munka, amelyet néhány éve elkezdtek a somogyi vármegyeszékhelyen, úgy tűnik, célt ért: a döntő mindkét kaposvári találkozóján több mint kétezer néző szurkolt a helyszínen az együttesnek.

"Nagy büszkeség, hogy a vármegyében rendezett közönségszavazáson toronymagasan a legnépszerűbb együttes lettünk. A röplabda népszerűsítése a záloga annak, hogy ilyen fantasztikus közönség előtt játszhattuk a meccseinket. Bízom abban, hogy a következő szezonban lesznek olyan mérkőzések, amelyeken megtöltjük a 3000 fős sportcsarnokot" - fogalmazott Vig.

A sportigazgató kiemelte, ennek érdekében a sikercsapat gerince együtt marad, a kulcsemberek közül csak a januárban, kalandos körülmények között szerződtetett cseh feladó, Lubos Bartunek távozása biztos, de a helyére a rutinos, jelenleg a Pénzügyőrben játszó, 45-szörös válogatott Magyar Bálint érkezik, aki korábban négy-négy bajnoki aranyat és MK-trófeát gyűjtött a Kaposvárral.

A másik év közben szerződtetett játékossal, a korábbi válogatott Baróti Árpáddal kapcsolatban Vig azt mondta, szeretné, ha folytatnák a közös munkát, de a külföldi csapatok anyagi lehetőségeivel nem tudják felvenni a versenyt, így erre akkor kerülhet sor, ha a feladóátló nem kap visszautasíthatatlan ajánlatot.

"Régóta jó vele a kapcsolatunk, amikor nem volt klubja és itthon volt, nálunk készült. Tudtuk, hogy családi okok miatt a mostani idényben nem szeretne külföldre igazolni, novemberben elkezdtünk beszélgetni a közös munkáról, majd megállapodtunk. Hét hónapos kihagyás után időre volt szüksége, de a karaktere, a kiállása és a tudása nagy segítségünkre volt az eredmények elérésében. Az ő, valamint Lubos beépítése kovácsolta igazán csapattá a csapatot" - tekintett vissza a szezonra Vig.

A cseh feladójukkal kapcsolatban elmondta, eredetileg nem is őt nézték ki a tavaly nyáron szerződtetett, ám végül emberileg és szakmailag sem megfelelőnek bizonyuló bolgár játékosuk helyére, de az a szerb légiós, akivel már majdnem megállapodtak, végül hatszor annyi pénzért a román bajnokcsapathoz igazolt - az onnan így távozó Bartunek szerződött végül január végén Kaposvárra.

"A következő idényre vonatkozóan a kulcsembereknél már csak néhány kérdőjelünk van, Árpi mellett kubai centerünkkel nem állapodtunk még meg, de már ő is jelezte, szeretne maradni. Szeretnénk folytatni Slobodan Prakljaciccsal a megkezdett munkát, személyében ugyanis olyan vezetőedzőnk van, aki nemzetközi szinten is megállja a helyét. Nagy fegyelmet tartott, a srácokról minden edzés után csavarni lehetett a vizet" - árulta el a siker egyik receptjét a sportigazgató.

Vig Attila a következő szezon nemzetközi kupaszereplésére vonatkozó kérdésre, és az esetleges Bajnokok Ligája-selejtezős indulásra egyelőre nem tudott egyértelmű választ adni.

"Még nem látjuk teljesen, milyen lesz a szponzori hátterünk, de jelenleg kedvezőnek tűnik, sokan keresnek meg minket, hogy támogatni szeretnének. A legfontosabb, hogy a stabil háttér meglegyen, ezt követően fogjuk látni, miben tudunk gondolkozni. A BL igen költséges, de ha ott nem tudunk rajthoz állni, a Challenge Kupában mindenképpen szeretnénk elindulni" - mondta a harmadik számú európai kupasorozatra utalva a sportigazgató.

A Kaposvár szombaton története során 19. alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot, miután a fináléban 3-1-es összesítéssel felülmúlta a MÁV Előrét. A somogyiak azok után ünnepelhetnek aranyérmet, hogy az alapszakaszt 8/6-os győzelmi mutatóval csak az ötödik helyen zárták és a középszakaszban csak az alsóházban szerepeltek. A Kaposvár - amely a Magyar Kupában ezüstérmet szerzett - legutóbb 2017-ben lett bajnok, azóta három ezüst- és egy bronzérem volt a mérlege az élvonalban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!