Férfi vízilabda BL - Bravúros pontszerzés az OSC-től

Sport, 2023.03.21

Az OSC bravúros, 14-14-es döntetlent ért el az éllovas olasz Brescia ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek 10. fordulójában.

Varga Dániel együttese ezzel együtt már hat mérkőzés óta nyeretlen a sorozatban, ebből négyszer veszített. Az OSC a B csoport utolsó helyén áll, a csapatnak már csak matematikai esélye van a nyolcas döntőbe jutásra, ahová az első négy kerül.


Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 10. forduló:

B csoport: Genesys OSC Újbuda-Brescia (olasz) 14-14 (1-3, 4-5, 4-5, 5-1)
-------------------------------------------------------------
a magyar csapat gólszerzői: Burián 4, Angyal, Vigvári Vi., Manhercz 3-3, Salamon 1


Nem az újbudai együttes volt a találkozó favoritja, hiszen Varga Dániel tanítványai legutóbbi öt mérkőzésükből egy döntetlen mellett négyet elvesztettek, míg a Brescia a B csoport éllovasaként érkezett Budapestre.

Egészen a zárónegyedig úgy tűnt, hogy a legutóbbi kiírásban negyedik olasz gárda - amelyet a belgrádi nyolcas döntő bronzmeccsén a Ferencváros győzött le - a papírformát érvényesítve simán diadalmaskodik, az OSC azonban a negyedik negyed első bő négy és fél perce alatt eltüntette a két csapat közötti négygólos különbséget, Burián egészen távolról egalizált (13-13). Az olaszok Di Somma révén emberelőnyből egy majd egy negyeden át tartó gólcsendet megtörve kerültek előnybe 73 másodperccel a vége előtt, de a túloldalon Burián lövése - szintén előnyből - éppen csak befért a rövidbe, ezzel alakult ki a végeredmény Varga Dániel együttese a következő fordulóban, április 4-én a spanyol Sabadell vendége lesz.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!