Férfi vízilabda BL - Varga Zsolt döntőbe küldte csapatát

Sport, 2023.06.01

Varga Zsolt, az FTC-Telekom Waterpolo vezetőedzője azt kérte csapattától, hogy fogják fel egy döntőnek a Brescia elleni összecsapást, amelyet csütörtökön az 5-8. helyért nyert meg a csapat a Bajnokok Ligája belgrádi nyolcas döntőjében.

"Amikor egy csapat nem jut be a négy közé, hatalmas a nyomás, ezért azt kértem a fiúktól, fogják fel ezt egy döntőnek, mert egy nagyon fontos lezáró pontja a szezonunknak. Az életben kapunk pofonokat, de az a fontos, miképpen reagálunk rá emberként, férfiként" - fogalmazott a szakvezető.

A 9-8-ra megnyert összecsapással kapcsolatban elmondta, óriási szívvel játszott az együttes, főként a védekezéssel, illetve egy-egy támadásvariáció kivitelezésével volt elégedett.

Varga Zsolt pénteken ferencvárosi pályafutása utolsó meccsén irányítja majd a csapatot - ezt követően már csak a válogatott szövetségi kapitányi feladatait látja el -, mint megjegyezte, ezeket a pillanatokat sokáig tolja maga előtt, a búcsúztatás már múlt héten a Margitszigeten elkezdődött, a holnapi "lezárás" is csak idővel kerül majd a helyére.

A csapatkapitány Varga Dénes, a vegyes zónában így értékelt:

"Nagyjából azzal az elánnal ment bele a két csapat a meccsbe, ami várható volt a tétje által. Mégis, mi fegyelmezettebek és koncentráltabbak voltunk, kevesebb hibával játszottunk és kontrolláltuk a mérkőzést" - nyilatkozta Varga Dénes. "Nem azért csináljuk ez a sportágat, hogy az ötödik helyért játszhassunk, halogattuk is kicsit a melegítést, a beugrást, de azt mondtam a fiúknak, sportemberi kötelességünk, hogy ez a meccset a lehető legmagasabb színvonalon lehozzuk, még akkor is, ha nem pörgünk eléggé."

Az olimpiai bajnok klasszis megjegyezte, az Olympiakosz elleni összecsapásnak kicsit más lesz a lélektana, az a találkozó ugyanis lezárja a klubszezont, és még egyszer utoljára "megfeszülnek az izmok", mindenki bele tud rakni egy kicsit.

Varga Dénes a görögöknél légióskodó korábbi csapattársának, Vámos Mártonnak is üzent: "Azt az edzőt búcsúztassa szebben, akit jobban szeret" - utalt ezzel a többi között arra is, hogy a Ferencvárostól távozik Varga Zsolt, míg az Olympiakosznál várhatóan megköszönik Igor Milanovic munkáját.

A mérkőzést lezáró védést bemutató Vogel Soma elmondta, elsősorban az jelentette a motivációt a csapatnak, hogy Varga Zsoltot - akinek becsülik a munkáját - jó meccsekkel tudják búcsúztatni, hogy kiszolgálják a szurkolókat, akik szerdán a Pro Recco ellen szakadó esőben is kitartottak, valamint a klub és a csapat hírnevéért.

"Nagyon nehéz feladat volt, de ezzel a sikerrel holnap talán egy kicsit könnyebb lesz. Sok gólt kaptunk emberhátrányból és nem tudtam ott hozzátenni, szerencsére a végén viszont sikerült" - fogalmazott a válogatott hálóőr.

A Ferencváros pénteken 21 órakor az Olympiakosz ellen ugrik medencébe az ötödik helyért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!