Férfi vízilabda-vk - Három újonc Varga Zsolt utazó keretében

Sport, 2023.03.06

Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya hétfőn kijelölte 16 fős keretét a szerdán kezdődő zágrábi világkupa-selejtezőre, melyen Varga Dénes nem szerepel.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az olimpiai bajnok Varga Dénes a tervek szerint a nyári folytatásra tér majd vissza a válogatottba. Szintén nem utazik el a horvát fővárosba az egyaránt kisebb sérüléssel bajlódó Zalánki Gergő és Vigvári Vince, igaz, utóbbi kettőt tartalékként jelölte meg a kapitány, így szükség esetén csatlakozhatnak majd társaikhoz.

A 16 fős utazó csapatban a szeptemberi, spliti Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert 13 fős válogatottból 11-en lesznek ott, és a zágrábi hatcsapatos tornán Szakonyi Dániel, Aranyi Máté, valamint Vismeg Zsombor révén három újoncot avathat a szakvezető, aki ismét számíthat az Eb-ről sérülés miatt lemaradt Pohl Zoltánra és Vámos Mártonra.

"Mindhárom játékosban látom a potenciált, hogy hosszú távon meghatározó tagjai legyenek a magyar válogatottnak, ezért is fontos, hogy játéklehetőséget kapjanak. Persze egy esetleges olimpiai szereplés nem ebben a pillanatban dől el, hanem hogy a következő másfél évben milyen munkát végeznek el, és hogy az adott pontokon, amikor lehetőséget kapnak, miképpen teljesítenek" - nyilatkozta Varga Zsolt az újoncokról a Duna Arénában tartott hétfői sajtónyilvános edzést követően. Hozzátette, mindenki máshol tart a fejlődésben, de ezeket a játékosokat mindenképpen menedzselni, építeni kell, megadni nekik a megfelelő útirányt.

A Ferencváros vezetőedzői posztját az idény végéig ellátó Varga Zsolt kiemelte, folyamatosan tanulni kell a mérkőzésekből, hibákból, gyengeségekből: "Akkor járunk jó úton, ha megvan mindenkiben az alázat, hajlandók meglátni például, hogy egy olasz csapat mivel vert meg minket a világbajnokságon. Ezeket a játékelemeket kell magunkba szippantani, és megcsinálni bármelyik olyan csapattal szemben, amelyik valamiben előttünk jár. Ezeket átvéve, begyakorolva, alapképességgé kell fejleszteni, és akkor el tudunk jutni egy olyan szintre, amikor a magyar csapat lesz a jelenlegi öt-hat közül a legesélyesebb a tornán. Nekünk ezt az esélyt kell minden egyes nap, akár egy-egy százalékkal is növelnünk."

Szakonyi Dániel, az FTC 29 esztendős kapusa azt mondta, hevesebben dobogott a szíve, amikor a szövetségi kapitány felolvasta a keretbe hívott játékosok neveit és a hálóőrökkel kezdett.

"Nekem addig tartott a kerethirdetés, amíg elhangzott a nevem, utána szinte már nem is hallottam az egészet, nagyon boldog vagyok. A Ferencvárosban egy szerencsétlen eset, Vogel Soma sérülése miatt több lehetőséget kaptam ebben a szezonban, de örülök, hogy a lehető legjobb fizikai és mentális állapotban kerültem oda, és szép eredményeket értünk el." A kapus hozzátette, elsősorban magával szemben vannak elvárásai a világkupán, szeretné magát beverekedni az együttesbe.

Jansik Szilárd csapatkapitány szerint a világkupa egy remek felmérő lesz, hiszen komoly téttel nem rendelkezik, nem kvalifikál semmilyen világeseményre. "Szerencsére most egy olyan időszakban vagyok, hogy megtaláltak a jobb megoldások, ez most kell is, mert a válogatott után következik a klubszezon legfontosabb szakasza, benne a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjével."

A világkupában a magyarok szerdától sorrendben Franciaországgal, Olaszországgal, Japánnal, az Egyesült Államokkal és a házigazda Horvátországgal játszanak. Mivel a sorozat döntőjének Los Angeles ad otthont, így az amerikaiak automatikusan továbbjutók, mellettük a két legjobb csapat szerepelhet a végjátékban.


A magyar válogatott vk-kerete:

------------------------------

kapusok:
Lévai Márton (Genesys OSC Újbuda), Szakonyi Dániel (FTC-Telekom Waterpolo), Vogel Soma (FTC-Telekom Waterpolo)

mezőnyjátékosok:
Angyal Dániel (Genesys OSC Újbuda), Aranyi Máté (Genesys OSC Újbuda), Burián Gergely (Genesys OSC Újbuda), Fekete Gergő (FTC Telekom Waterpolo), Jansik Szilárd (FTC Telekom Waterpolo), Manhercz Krisztián (Genesys OSC Újbuda), Molnár Erik (FTC Telekom Waterpolo), Nagy Ádám (FTC Telekom Waterpolo), Német Toni (FTC Telekom Waterpolo), Pohl Zoltán (FTC Telekom Waterpolo), Vámos Márton (Olympiacos Piraeus), Vigvári Vendel (FTC Telekom Waterpolo), Vismeg Zsombor (Szolnoki Dózsa)

tartalékok:
Vigvári Vince (Genesys OSC Újbuda), Zalánki Gergő (Pro Recco)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!