Finndingi Eb - Németh Domonkos visszaállt az élre

Sport, 2023.05.16

Németh Domonkos mindkét keddi futamot megnyerte, így összesítésben visszavette az első helyet a Csopakon zajló Finndingi Európa-bajnokságon, melyen Haidekker Elemér negyedik helyen áll.

A magyar szövetség honlapjának híre szerint a harmadik versenynapon a vasárnapihoz hasonló körülmények között szállt vízre a mezőny, melynek tagjai "végig szakadó esőben 0 és 50 fok között változó, 10,2 és 17,6 csomó közötti erősségű szélben" teljesítették a két futamot.

A viszonyokhoz egyértelműen a világbajnoki ezüstérmes Németh Domonkos alkalmazkodott legjobban, aki mindkét részversenyben a legjobb volt, végig az élen haladt és komoly előnnyel ért célba az első helyen.

A három eddigi napon összesen öt futamot teljesítettek a vitorlázók, így ezek közül a legrosszabb eredmény már nem számít bele az összetett sorrendbe, ami azt jelenti, hogy Némethnek négy első helye van, a hétfői egyetlen futamon elért 15. pozíciója - jelen állás szerint - kiesik. Az összetettben mögötte a nap előtt éllovas francia Laurent Hay a második, a portugál Filipe Silva pedig a harmadik.

A magyar versenyzők eddig kiválóan teljesítenek a kontinensviadalon, Haidekker Elemér ugyanis a negyedik helyről várja a folytatást, míg az összetett első húsz helyezettje között összesen hat magyar szerepel.

A kontinensviadal résztvevői 21 országot képviselnek, a mezőnyben 33 magyar vitorlázó szerepel. Tíz futam szerepel a programban, ha az időjárási viszonyok kedvezőek lesznek, csütörtök délután fognak Európa-bajnokot hirdetni.

A Finndingi 1952-től szerepelt az olimpia műsorán, de Tokió után kikerült a programból.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!