Fury 37 és fél millió dollárt kapott a Wilder elleni győzelemért

Sport, 2021.10.11

A győztes brit Tyson Furynak mintegy 37 és fél millió dollárt hozott győzelme az amerikai Deontay Wilder elleni profi nehézsúlyú címmeccsen, amelyet a felek a hétvégén vívtak Las Vegasban a Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoki övéért.

Tyson Fury A helyi idő szerint szombat esti csatát Fury a 11. menetben, kiütéssel nyerte, megvédve titulusát, amelyet tavaly februárban szintén KO-val szerzett meg amerikai riválisával szemben. Első ízben 2018 decemberében bokszoltak egymással, akkori küzdelmük döntetlennel zárult.

A Sportskeeda úgy tudja, a mostani összecsapás bevételein 60:40 százalékos arányban osztoztak a felek, így a brit bokszolónak a címmérkőzésért eleve garantáltan 30 millió, míg Wildernek 20 millió dollár járt. Ehhez jött hozzá a fizetős tévécsatornák közvetítési díjaiból befolyt summa, amely a hírportál kalkulációja szerint a világbajnoknak további hét és fél milliót, míg az amerikainak ötmilliós pluszt hozott.

Harmadik ringrandevújukon a 33 éves Tyson Fury profi karrierje harmincegyedik győzelmét aratta, és van egy döntetlene, míg a 35 éves Wilder összmérlege 42 nyert meccs, egy döntetlen és immár két vereség.
(MTI)

Címkék

Tyson Fury
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!