Gól nélküli döntetlen a Honvéd stadionavató mérkőzésén

Sport, 2021.07.25

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata az új Bozsik Aréna szombati avatómérkőzésén gól nélküli döntetlent játszott az Európa-ligában címvédő spanyol Villarreal tartalékgárdájával.

Az új Bozsik Aréna stadionavatója Kispesten az egésznapos programokat záró főeseményen a hazai gárda a jó iramú első félidőben mezőnyfölényben játszott - különösen két szélsője, Nagy Dominik és Bőle Lukács bizonyult aktívnak -, de ritkán adódtak lehetőségeik, és a vendégek kapuja még azoknál sem forgott közvetlen veszélyben. A spanyoloknál már a szünet után érkeztek a cserék, és az addig is technikás, lelkes vendégek játéka a friss emberekkel még gyorsabb lett. Ennek köszönhetően a mezőnyben átvették az irányítást, és már helyzeteket is kidolgoztak. A Honvéd a 70. perc után változtatott az összeállításon, de nem találta a játék ritmusát.

A mérkőzésre ejtőernyős hozta a labdát a stadionba, a kezdősípszó előtt gyerekkórus énekelte a Himnuszt, a több mint nyolcezer férőhelyes lelátó háromnegyede megtelt. A találkozó első tíz percében volt pályán Djordje Kamber, aki a legutóbbi szezon végén visszavonult, és ezen a találkozón búcsúztatták el. A védő a kispesti klub alkalmazásában marad edzőként.

A találkozóra eredetileg a Villarreal A csapata jött volna, de a spanyolok keretében pénteken két játékos koronavírustesztje pozitív lett, így a klub előbb lemondta a fellépést, majd az a megoldás született, hogy a tartalékok érkeznek Budapestre. A Honvéd ennek ismeretében visszafizette a jegyárakat a nézőknek.

A régi kispesti stadiont 2019 február közepén kezdték el bontani, és egy hónappal később már sor került az ünnepélyes alapkőletételre. A korszerű létesítmény - amelynek közvetlen környezete is teljesen megváltozott - idén tavaszra már elkészült: márciusban, a részben hazai rendezésű U21-es Európa-bajnokságon három csoportmérkőzésnek, illetve május végén-június elején a korosztályos torna további két találkozójának adott otthont.

A Budapest Honvéd 1084 nap után játszhatott mérkőzést ismét a saját stadionjában Kispesten: 2018. augusztus 5-én a Paksot fogadta az OTP Bank Ligában. Azóta többnyire az MTK pályáján, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban vendégeskedett, mint pályaválasztó. A 2021/22-es szezontól azonban újra Kispesten vívja hazai találkozóit, és jövő szombaton az OTP Bank Liga első fordulójában az újonc Debreceni VSC-t fogadja.
(MTI)

Galériánk

Az új Bozsik Aréna stadionavatója Az új Bozsik Aréna stadionavatója Az új Bozsik Aréna stadionavatója Az új Bozsik Aréna stadionavatója Az új Bozsik Aréna stadionavatója Az új Bozsik Aréna stadionavatója Az új Bozsik Aréna stadionavatója Az új Bozsik Aréna stadionavatója Az új Bozsik Aréna stadionavatója Az új Bozsik Aréna stadionavatója Az új Bozsik Aréna stadionavatója Az új Bozsik Aréna stadionavatója Az új Bozsik Aréna stadionavatója Az új Bozsik Aréna stadionavatója Az új Bozsik Aréna stadionavatója Az új Bozsik Aréna stadionavatója
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!