Halottak napi megemlékezés az Olimpiai Bajnokok Falánál

Sport, 2021.10.27

Olimpiai bajnokok, a Nemzet Sportolói, sportvezetők és sportbarátok vettek részt szerda délelőtt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) halottak napi megemlékezésén a Farkasréti temetőben, az Olimpiai Bajnokok Falánál.

"A közgyűlések, az év végi vacsorák és más események mellett a halottak napi megemlékezés is az olimpiai család egyik ünnepe" - mondta az Olimpiai himnusz elhangzása után Kulcsár Krisztián MOB-elnök, majd emlékeztetett arra, hogy 1994 óta minden évben összegyűlnek a Farkasréti temetőben, hogy megemlékezzenek a sportélet halottairól.

"Tavaly szomorú hangulatú volt az ünnepség, sok volt a bizonytalanság. Most viszont páratlan év van mögöttünk, amikor először rendeztek páratlan évben olimpiát, páratlan körülmények vártak minket Tokióban, ahol sikeresen szerepeltek a magyar versenyzők" - mondta Kulcsár Krisztián, majd megemlékezett azokról a bajnokokról, edzőkről és sportemberekről, akik az elmúlt egy évben hunytak el. A legutóbbi megemlékezés óta nyolc olimpiai érmes, köztük egy bajnok, Igaly Diána távozott az élők sorából.

Az ünnepség végén a különböző szervezetek koszorúztak az Olimpiai Bajnokok Falánál. A MOB koszorúját Kulcsár Krisztián és Schmitt Pál volt köztársasági elnök, az Emmiét Sárfalvi Péter helyettes államtitkár, a Külgazdasági és Külügyminisztériumét Iglói Nagy István és Gyurta Dániel, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjáét Fábián László jelenlegi és Nébald György korábbi elnök helyezte el.

Végül a Magyar Olimpiai Akadémia, a sportági szövetségek, a sportiskolák, a baráti körök és magánszemélyek következtek koszorúikkal, virágaikkal.

A résztvevők ezt követően elsétáltak Csanádi Árpád egykori MOB-elnök, Lemhényi Dezső, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja volt elnöke sírjához, és érintették Kolonics György nyughelyét is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!