Hamarosan újra pályára léphet klubjában Máthé Dominik

Sport, 2023.01.10

Nagyon várja már, hogy újra játszhasson Máthé Dominik, a Paris Saint-Germain magyar válogatott térdsérülést szenvedett kézilabdázója, aki csaknem egyéves rehabilitáció után, február elején léphet ismét pályára.

Máthé Dominik "A rehabilitációval már végeztem, edzek rendesen, volt futóedzésem, rendes kézilabdaedzésem, igaz még nem a felnőtt csapattal, mert nekik háromhetes szünetük volt" - nyilatkozott a közmédiának a jobbátlövő, hozzátéve, a következő fél évben az a legfontosabb, hogy minden rendben legyen a térdével, és ne sérüljön meg újra.

Máthé még a norvég Elverum játékosaként, tavaly február 17-én sérült meg, majd egy héttel később műtötték a térdét Oslóban. A PSG-hez a nyáron került át, és mint mondta, annak ellenére sikerült beilleszkednie, hogy rehabilitációja miatt más programja volt, mint a többieknek.

"Nem azt mondom, hogy beszélek franciául, de ha beszélnek hozzám, mindent megértek, tudok válaszolni" - tette hozzá.

Máthé azt mondta, amikor kiment Skandináviába, azt hitte, annál nincs feljebb, de Párizsba kerülve olyan dolgokat tapasztalt, melyekről nem is feltételezte, hogy léteznek. Példaként említette a fizioterapeutával elvégzett számtalan különböző feladatot és azt, hogy sok gyakorlatot észak-amerikai ligákból vettek át a saját tudásukkal összegyúrva.

"Meglepődtem, hogy mennyi mindent tudnak a kézilabdáról" - árulta el.

A szerdán kezdődő, lengyel-svéd közös rendezésű világbajnokságról azt mondta, bízik benne, hogy a magyar válogatott az első két hely valamelyikén jut tovább a csoportjából. Szerinte "a portugálok és a dél-koreaiak foghatók", illetve hozzátette: "Izlandról ne beszéljünk, de ellenük is bármi lehet". A remélt középdöntős szereplésről az a véleménye, hogy az otthon játszó svédek elleni mérkőzés "necces lesz", de a két másik, átlagos csapattal szemben jobbak az esélyek, és meglehet a második-harmadik hely.

"Az olimpiai kvalifikáció a cél, talán még a kilencedik-tizedik hely is elég lesz" - tette hozzá. "Két nagy álmom volt, amikor elkezdtem kézilabdázni: Párizsban és olimpián játszani. Ha utóbbi összejönne, +hazai pályán+ játszhatnék itt jövőre, már csak ezért is nagyon szurkolok a csapatnak" - folytatta.
(MTI)

Címkék

Máthé Dominik PSG Paris Saint-Germain
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!