Hat távozó, négy új játékos az elődöntőt megcélzó Honvéd férfi vízilabdacsapatánál

Sport, 2022.09.13

A bajnokságban az elődöntőbe jutás, az Eurokupában legalább az 1. csoportkörből való továbbjutás a cél az ob I-ben legutóbb ötödik Endo Plus Service Honvéd férfi vízilabdacsapatánál, amelytől hatan távoztak a nyáron, viszont négy új játékossal erősödött a keret.

Gergely István, a Budapesti Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnöke szerint sportsikerekben gazdag év elé néz a klub. A sportvezető a keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, megvannak az alapkövek ahhoz, hogy a Honvéd újra a bajnokság élmezőnyében tudjon harcolni. Egyúttal képesnek tartja a keretet arra, hogy a magyar mezőnyben bármelyik csapat életét meg tudja nehezíteni.

Steinmetz Barnabás szakosztály-igazgató szerint rendhagyó szezon előtt állnak, egyrészt mert az Endo Plus Service Kft.-nek köszönhetően öt év után újra névadó szponzorral vágnak neki a bajnokságnak, másfelől egy évtized elteltével újra a nemzetközi porondon is indulhatnak.

Steinmetz úgy érzi, az Eurokupa 1. csoportkörében jó ellenfelekkel kerültek össze, de bízik benne, hogy sötét lóként jól tudnak bemutatkozni és továbbmennek a szlovéniai csoportból, sőt akár messzire is el tudnak jutni kupában. A hazai fronton pedig abban reménykedik, hogy a legutóbbi ötödik helynél "előrébb könyökli magát" a csapat.

Szívós Márton vezetőedző ismertette a játékoskeretben történt változásokat. Ezek szerint a tavalyi keretből hatan távoztak: Szirányi Balázs és Decker Ádám abbahagyta, Sólyom Levente valószínűleg már csak az ob I B-ben folytatja, Molnár Gergely kölcsönben Miskolcra, Tapasztó Szilviusz pedig Szentesre került, míg Fekete Bálint az ob I B-s Tatabányában játszik ezentúl. Ekler Zsombor az UVSE-től, Nyíri Balázs az FTC-től érkezett, míg Baksa János és Gergely Márton az utánpótlásból került fel a felnőtt keretbe.

Szívós úgy gondolja, a csapat számára nem lehet más a cél, minthogy előrébb lépjen és éremért játsszon a bajnokságban. Hozzátette: a játékosoknak hatalmas motivációt jelent, hogy nemzetközi szinten is megmérethetik magukat, ezért néha már vissza is kell fogni őket, nehogy túlpörögjenek.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a csapat névadó szponzora a sportrehabilitációs szolgáltatásokat kínáló Endo Plus Service Kft. lett, amelynek ügyvezető igazgatója, Wieszt Attila gyerekkorától Honvéd-szurkoló és már egy ideje a labdarúgóklubot is támogatja.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!