Hatvanéves a Lágymányosi Spari

Sport, 2021.10.17

Egykori és jelenlegi versenyzők, edzők, valamint a magyar kajak-kenu sport vezetői ünnepelték megalakulásának 60. évfordulója alkalmából a bajnokok bölcsőjét, vagyis az elsősorban nevelőegyesületként ismert, olimpiai és világbajnokokat útjára indító Lágymányosi Spari Egyesületet (LSE).

Az ünnepi eseményen Dávid Géza mesteredző, a Spari megalapítója elevenítette fel az 1961. október 1-jei napot, amikor 60 gyerekkel kezdte meg a munkát, az egykori névsort ma is féltve őrzi.

"Büszke vagyok arra, hogy sokan nagyszülőként hozzák le a gyerekeket a telepre, ahol egykor ők eveztek" - mondta a magyar kajak-kenu sport legnagyobb elismerésével, az Arany Érdeméremmel kitüntetett szakembere, egyúttal megemlékezett a pályáját az egyesületben kezdő olimpiai bajnok Kovács Katalinról és Kolonics Györgyről, valamint az olimpiai bajnokokat nevelő edzőről, Ludasi Róbertről is.

"A hatvan év alatt több ezer fiatal ismerkedett meg nálunk a kajak-kenuval. Egy részük élsportoló lett, mások egy életre megszerették a sportágat. Mindenki jobb emberré vált, mert megtanult tenni egymásért és az egyesületért" - mondta Nobilis Márton, az egyesület elnöke, aki hozzátette: ahol minden fiatalt tárt karokkal várnak, ott jövő is van.

"Az idén nyolcvanéves szövetségünk egyik legnagyobb múltú szakosztálya a Lágymányosi Spari, amely a hat évtized alatt több sikert és nehézséget is megélt. A tragédiákból, mint amilyen a hajótárolót és a felszereléseket elpusztító 1997-es tűzvész volt, mindig újjászületett, köszönhetően a klub lelkének, Dávid Gézának" - mondta a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkár. Kubina Ádám kiemelte, hogy szívesen emlékszik vissza a Spariban töltött évekre, a családias hangulatra, amely ma is nagy értéke a klubnak.

Az ünnepség végén köszöntötték az edzőket és a sikeres versenyzőket. A Spari az idén is gazdagította a magyar kajak-kenu sport éremgyűjteményét: Kisbán Zsófia kenus két Európa-bajnoki címmel és három világbajnoki éremmel zárta a szezont, Mizsér Márk pedig az U23-as Európa-bajnokságon lett bronzérmes a kajaknégyes tagjaként.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!