Hollósy László a német röplabdabajnokságban lesz edző

Sport, 2020.05.14

A korábbi szövetségi kapitány, Hollósy László a német élvonalban szereplő VfB Suhl LOTTO Thüringen női röplabdacsapatának vezetőedzője lesz.

A 43 éves szakember érkezését csütörtökön jelentette be a klub.

"Régóta dédelgetett álmom volt egy erős bajnokságban kipróbálni magam, 21 éve ezért dolgoztam, így amikor érkezett a suhli megkeresés, úgy döntöttünk, belevágunk" - mondta az MTI megkeresésére Hollósy. A szakember kijelentette, hároméves szerződést kötött az együttessel, a játékoskeret kialakításánál pedig szabad kezet kapott.

"A keret egyik felét fiatal tehetséges német játékosok alkotják majd, őket egészítik ki az idegenlégiósok" - fogalmazott az edző, aki nagy megtiszteltetésként éli meg, hogy a Bundesligában dolgozhat a következő szezontól.

"A koronavírus-járvány az ottani költségvetésre is hatással van, éppen ezért lépésről lépésre szeretnénk közelíteni a középmezőnyhöz" - utalt arra a szakember, hogy a Suhl a 11., utolsó helyen állt a német bajnokságban, amikor a pandémia miatt idő előtt véget ért az idény.

A 2019-ben az év legjobb női edzőjének választott Hollósy legutóbb a kazincbarcikai férfi csapatnál dolgozott, ám a járvány miatt ott mindössze egy mérkőzésen ült vezetőedzőként a kispadon.

Ezt megelőzően, 2018 márciusa óta a Nyíregyháza női csapatát irányította, onnan februárban menesztették, miután együttese hazai pályán, címvédőként elveszítette a Vasas elleni Magyar Kupa-döntőt. A szakember, aki megfordult Finnországban és Cipruson is, korábban két MK-aranyat és két bajnoki ezüstérmet nyert a nyírségiekkel. A magyar női válogatottat 2013 és 2014 között irányította.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!