Holyfield rendületlenül készül

Sport, 2020.05.24

Az Instagram-oldalára feltöltött videófilmmel is igazolni kívánta Evander Holyfield egykori profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok, hogy komolyan gondolja visszatérését a ringbe.

Az 57 éves amerikai sportember kifogástalan állapotban van, korát meghazudtolóan "szálkás" és mozgásán egyáltalán nem látszik, hogy nemrég kezdte újra az intenzívebb edzéseket. Visszatérésében segíti honfitársa, a korábbi félnehézsúlyú világbajnok, Antonio Tarver, illetve a királykategóriában sokáig egyeduralkodó, a boksztól három esztendeje visszavonult ukrán Volodimir Klicsko is.

Holyfield leginkább régi nagy riválisával, a szintén élő bokszlegendának számító honfitárssal, Mike Tysonnal szeretne bemutatkozó mérkőzést vívni. Az 53 éves Tyson áprilisban jelentette be, hogy visszatér a szorítóba, Holyfield pedig egy hete azt közölte, hogy már zajlottak tárgyalások az ő, valamint Tyson menedzsmentje között kettejük esetleges harmadik összecsapásáról.

Először 1996-ban találkoztak, akkor Holyfield kiütéssel nyert, az 1997-es mérkőzésükön pedig leléptették Tysont, mivel a csata hevében riválisa fülébe harapott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!