TV műsor

Hosszú távú szerződést kötött a BVSC-Zugló a kardozó Pusztai Lizával

Sport, 2019.06.13

Hosszú távú, a 2024-es olimpia végéig szóló szerződést kötött Pusztai Liza kardvívóval nevelőegyesülete, a BVSC-Zugló.

Szatmáry Kristóf klubelnök a megállapodás aláírása előtt elmondta, a tokiói játékokhoz közeledve áttekintik a legtehetségesebb sportolóik szerződését, de szerencsés helyzetben vannak, mert olyanok is értek már el náluk kiemelkedő sikert, akik fiatal korukból adódóan még nem is rendelkeztek profi szerződéssel.

"Amióta kardot fogott a kezébe Liza, a BVSC család tagja, és edzői is ennek a közösségnek a megbecsült tagjai. Most elértünk oda, hogy betöltötte a 18. életévét és komoly szerződést tudunk biztosítani neki" - fogalmazott a klubelnök, kiemelve, hogy a példaértékű megállapodás tanulmányokra vonatkozó részeket is tartalmaz, mert - tette hozzá - "teljes értékű fejlődését szeretnénk biztosítani".

Az utánpótlás korosztályokban rendkívül sikeres, többek között ifjúsági olimpiai bajnok Pusztai Liza 2017-ben, 16 évesen Tbilisziben már felnőtt Eb-n is nyert bronzérmet egyéniben, és azóta is tapad a nemzetközi élmezőnyre, több világkupán dobogóra állhatott, s jelenleg legjobb magyarként kilencedik a világranglistán.

A szerződés aláírásánál jelen voltak edzői, Bódy István és Bódy Benjámin is. Előbbi arról beszélt, hogy jólesik a klub bizalma, majd megemlítette, hogy a tehetség mellett nagyon sok mindenre szükség van ahhoz, hogy valaki sikeres versenyzővé váljon. Pusztai Lizát illetően a fanatizmusát, a kitartását, a szorgalmát emelte ki.

"Nagyon örülök, hogy 2024-ig a BVSC-t képviselhetem, itt tanultam meg vívni, sok szép emlék köt ide" - mondta a kardozó. A jövő heti, düsseldorfi Európa-bajnokságot illetően hangsúlyozta, hogy az beletartozik az olimpiai kvalifikációs időszakba, így egyéniben és csapatban is szeretne jól szerepelni, majd az MTI kérdésére ennél konkrétabban is fogalmazott, a két éve kiharcolt harmadik helyére utalva azt mondta: "ha azt most meg tudnám ismételni, nagyon boldog lennék".
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!