Idén is olasz csapat nyerte a női röplabdázók Challenge Kupáját

Sport, 2023.03.22

A Chieri révén idén is olasz győztes avattak a nőknél a harmadik számú nemzetközi röplabda kupasorozatban, a Challenge Kupában.

Az együttes az oda-visszavágós döntőben a román Lugoj (Lugos) csapatát kettős győzelemmel, szettveszteség nélkül múlta felül. A 2009-ben alapított klubnak - amely 2018 nyara óta szerepel a Serie A-ban - ez az első nemzetközi sikere.

A Chieri a fináléig vezető úton bosnyák, lengyel, görög, holland és német riválist búcsúztatott úgy, hogy 12 mérkőzésén mindössze négy játszmát veszített.

Egy évvel ezelőtt a Scandicci nyerte a sorozatot, amelynek 41. kiírásában immáron 23. alkalommal győzött olasz együttes.

Magyar részről a Nyíregyháza a főtábla első körében búcsúzott, a Hollósy László edzette német Suhl pedig az elődöntőig menetelt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!