TV műsor

Jégkorong divízió I/A-vb - Kopitar: nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy terveztük

Sport, 2019.05.01

Anze Kopitar szerint nem a tervezettek szerint alakultak a szlovén válogatott mérkőzései a nurszultani divízió I/A jégkorong-világbajnokságon.

A Los Angeles Kings kétszeres NHL-bajnok sztárja a közmédiának adott villáminterjúban felidézte: az elmúlt években nem tudta összeegyeztetni klubkötelezettségeit a világbajnoki szerepléssel. Ezt megelőzően 2015-ben járt legutóbb vb-n, idén azonban ez ismét sikerült - a Kings nem jutott rájátszásba.

A szlovén válogatott - a magyarhoz hasonlóan - pont nélkül áll két fordulót követően: a nyitókörben a házigazda kazahoktól 3-2-re, majd a dél-koreai együttestől 5-3-ra kapott ki.

"Egyértelműen nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük, de még három mérkőzés hátra van" - fejtette ki Kopitar.

Csütörtökön a fehéroroszokkal, majd pénteken a magyarokkal meccselnek a litvánok elleni záró körös találkozó előtt. A 31 éves csatár egyelőre csak a következő mérkőzésre tekintett előre.

"Felkészülünk a fehéroroszok ellen, s igyekszünk megnyerni a meccset. Két forduló után pont nélkül állunk, így muszáj győznünk" - tette hozzá. A vb első két helyezettje játszhat majd a 2020-as, svájci elit vb-n, az utolsó pedig kiesik a divízió I/B-be.

A szerdai edzésen a szlovénok a többi között a kapust zavaró támadójátékot gyakorolták, s bár a tréningen a csapatkapitány jeleskedett, a tornán betalálni még nem tudott, viszont már három gólpassznál jár a kazah fővárosban.

"Csak próbálom a saját játékomat játszani, ezzel néha területeket nyitok meg" - mondta ennek kapcsán Kopitar.

Az európai együttes vb-keretéből hárman játszanak magyar csapatban: Andrej Hebar (UTE), a kazahok ellen gólt szerző Anze Kuralt (Fehérvár AV19) és Ziga Pance (DVTK Jegesmedvék). Utóbbi azt emelte ki, hogy az elmúlt években komoly riválisokká vált a szlovén és a magyar válogatott, s kétszer-háromszor is találkoznak évente.

"Jó a magyar csapat ellen jégre lépni, gyors és erős együttes. Úgy gondolom, hogy a saját stílusunkban, okosan kell játszanunk ellenük, ugyanabban a felfogásban, mint bármelyik mérkőzésünkön" - fogalmazott a 30 esztendős játékos. Hozzátette, fegyelmezett játékra lesz szükségük hatvan percen át, s két vereség után mindent meg kell tenniük, hogy versenyben maradjanak.

"Nem ideális a helyzet, amelyben vagyunk, de voltunk már hasonlóban az elmúlt években, és vissza tudtunk jönni belőle" - utalt Pance a tavalyi budapesti vb-re, amikor a britektől és a lengyelektől is kikaptak az első két fordulóban. Mint mondta, összeszokott együttesük van, hosszú ideje együtt szerepelnek, tudnak csapatként teljesíteni.

Kitért rá: jót tett a magyar jégkorongnak, hogy az elmúlt idényt a DVTK és a MAC Újbuda is a szlovák élvonalban töltötte.

"Ez egy remek bajnokság, technikás és gyors játék jellemzi, kiváló lehetőség a fiataloknak a fejlődésre. Ez jövőre nézve pozitív, remélem sokáig így is marad" - fejtette ki.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!