A lila-fehérek emberelőnyben a 4. percben vezetéshez jutottak, amelyet a tengerentúlról hazatért Keresztes Levente kiegyenlített. Kiss Patrik gyorsan megint az UTE-nak szerzett vezetést, a folytatásban már egyértelműen a vendégek akarata érvényesült.
Miskolcon jól kezdett a vendég Debrecen, és bár kétszer is emberhátrányba került, John Brice révén megszerezte a vezetést. A második harmad első tíz percében a korábbiakhoz képest már sokkal hatékonyabb volt a DVTK és háromszor is eredményes volt. Sőt, a 48. percben már 4-1-re vezetett. A DEAC keményen tartotta magát, még egy verekedéstől is erőre kapott, így faragott hátrányából, ám Roman Berdnyikov végleg eldöntötte az összecsapást. Ez volt a nyitónap egyetlen hazai diadala.
A székesfehérvári ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban a vármegyei rivális Dunaújváros a 8. percben 2-0-ra elhúzott, majd a harmadik játékrész elején már féltucat gól volt a különbség. A hajrában a duplázó Jan Blasko kozmetikázott az eredményen, a vendégektől öten is két ponttal zártak.
Erste Liga, nyitónap:
FEHA19-Dunaújvárosi Acélbikák 2-6 (0-2, 0-3, 2-1)
DVTK Jegesmedvék-DEAC 5-2 (0-1, 3-0, 2-1)
Budapest JA-UTE 1-4 (0-1, 1-1, 0-2)
korábban:
SC Csíkszereda (romániai)-Gyergyói HK (romániai) 3-6 (2-0, 0-4, 1-2) (+FOTÓ)
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!