Jégkorong Erste Liga - Schlekmann-triplával győzött a BJA

Sport, 2023.10.13

A Budapest Jégkorong Akadémia Schlekmann Márk triplájával hosszabbítás után 3-2-re győzött a DVTK Jegesmedvék otthonában az Erste Liga pénteki rangadóján.

Remekül indított a házigazda, és a negyedik percben Aljakszandr Srabau használta ki a védelmi megingást. A fővárosiak is belelendültek, majd kihagytak egy büntetőt, Janis Voris védte Joni Viikila kísérletét. Azonban mégsem tudott előnnyel elvonulni a miskolci gárda, húsz másodperccel a szünet előtt a Vorisról lecsorgó pakkot Schlekmann kotorta be közelről a gólvonal mögé.

A fordulást követően alig telt el két perc, amikor Lövei Dávid egy hatalmas védelmi hibából egyéni akció végén talált be. Kevesebb mint két perc múlva Schlekmann iramodott meg, és pontos lövésével másodszor is egyenlített.

A harmadik felvonás vendég emberelőnnyel és kimaradt helyzetekkel kezdődött, majd azonos létszámban a két kapus, Voris és Farkas Roland is sziporkázott. A hajrában gáncsolás miatt kétszer is fórhoz jutott a BJA, ám a győztes gól Jevgenyij Mozer botjában maradt, keresztpassz után nem tudott betalálni a szinte üresre játszott hazai kapuba. Jöhetett a ráadás, ebben Kirils Galohát Voris megütéséért kiállították. Az emberelőnyben a hazai tűzijáték nem hozott gólt, majd egy kontrából Schlekmann kapáslövéssel eldöntötte a bónuszpont sorsát a 64. percben.


Eredmények:
DVTK Jegesmedvék-Budapest JA 2-3 (1-1, 1-1, 0-0, 0-1), hosszabbítás után

korábban:
DEAC-UTE 1-3 (0-1, 1-0, 0-2)
Dunaújvárosi Acélbikák-FEHA19 1-0 (0-0, 1-0, 0-0)


A tabella:
1. UTE 4 4 - - - 16-6 12 pont
2. Gyergyói HK 6 3 1 - 2 23-20 11
3. Corona Brasov 6 3 1 - 2 20-20 11
4. DVTK Jegesmedvék 5 2 1 1 1 18-12 9
5. FTC-Telekom 3 2 1 - - 20-8 8
6. Budapest JA 5 1 2 1 1 21-17 8
7. Dunaújvárosi Acélbikák 5 2 - 1 2 13-12 7
8. FEHA19 5 1 - 1 3 11-21 4
9. SC Csíkszereda 6 - - 3 3 18-29 3
10. DEAC 5 - 1 - 4 11-26 2
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!