Jégkorong Erste Liga - Szőke Álmos: folyamatos a tervezés és az újratervezés

Szerencsejáték, 2020.10.06

Szőke Álmos, a jégkorong Erste Liga elnöke szerint minden lehetőségre felkészültek a bajnokság folytatását, illetve annak a lehető leginkább zökkenőmentes lebonyolítását illetően.

A sportvezető kedden az M1 aktuális csatornának azt mondta, más sportágakat figyelembe véve szerencsések, hogy a tervek szerint szeptember elején el tudott rajtolni a bajnoki szezon, az azóta lejátszott mérkőzések tapasztalatairól pedig folyamatosan egyeztetnek és igyekeznek azokat beépíteni.

"A liga komplexitását növeli, hogy határon túli csapataink is vannak, így minden klubtól nagy szükség van a rugalmasságra és egymás segítésére" - mondta Szőke Álmos.

Az erdélyi együttesek Magyarországon kezdték meg a bajnoki szezont, ugyanakkor a napokban várhatóan változnak a romániai járványügyi szabályok, így a csapatok ott is visszatérhetnek majd a csarnokokba. Ez azt jelentené, hogy a következő körben már a magyar együttesek is lejátszhatnák határon túli, idegenbeli mérkőzéseiket.

A folytatással kapcsolatban Szőke Álmos kijelentette, többféle forgatókönyvvel készülnek, így közte arra az eshetőségre is, ha a szlovák jégkorongliga - melyben a DVTK Jegesmedvék szerepel - leállna: ebben az esetben a miskolciak akár már az Erste Liga középszakaszára is becsatlakozhatnának.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!