A lengyel gárda 12 perc elteltével került előnybe, a magyar együttes két percre rá emberelőnyben egyenlített. A Ferencváros a harmad végén kettős emberhátrányba került, a második húsz perc elején kihasználta a lehetőséget a Katowice, amely még ebben a játékrészben növelni tudta előnyét, a záró felvonásban pedig további két gólt hozzátett a különbséghez. A harmad derekán a Ferencváros egy kapu előtti kisebb kavarodást kihasználva szépített Németh Attila góljával, majd a záró négy percen belül előbb Brady faragta tovább a különbséget, Nolan la Porte találata már csak a végeredmény beállításához volt elég.
Fodor Szabolcs vezetőedző a klub honlapján értékelésében kiemelte: előzetesen arról beszéltek, hogy hatvan percig jól kell játszani a tornán, hogy esélyük legyen.
"Sajnos az első ötven percben eléggé gyámoltalanok voltunk, ez az igazság. Nem voltunk bátrak, nem játszottuk azt a játékunkat, amit tudunk. Pedig annak ellenére, hogy nagyon jó volt az ellenfél, ha a tudásunk száz százalékát nyújtjuk végig, akkor lenne esélyünk ilyen ellenfelek ellen is. Be kell vallani, eléggé kiábrándító volt az első ötven perc és még kicsit keressük a miértjét, mert nem kellene ennyire "betojni" egy ilyen csapat ellen" - fogalmazott a vezetőedző. Hozzáfűzte: amennyiben nem tesz meg mind a 22 játékos mindent annak érdekében, hogy jók legyenek, akkor nincs esélyük.
"Az utolsó tíz perc megmutatta, hogy jó játékkal mire lehettünk volna képesek. Akkor mindenki beletette a maximumot, és majdnem vissza is tudtunk jönni, ami óriási fegyvertény lett volna. De így is maradt még pici esélyünk, mert a gólarány sokat számíthat ezen a tornán, így nagyon fontos volt, hogy felálltunk. Nagy kár, hogy nem tudtunk egyenlíteni, de még egyszer mondom, a legkomolyabb tanulság, amit magunkkal kell vinni a folytatásra, hogy hatvan percig kell úgy játszani, mint ma az utolsó tíz percben, és akkor van esélyünk bárki ellen. Most már ráadásul semmi veszítenivalónk nincsen. Nagyon sajnálhatjuk azt az első ötven percet, mert igenis lett volna esélyünk itt nyerni" - zárta értékelését Fodor Szabolcs.
Kontinentális Kupa, 2. kör (a Final Fourba jutásért), 1. forduló:
GKS Katowice (lengyel) - FTC-Telekom 5-4 (1-1, 2-0, 2-3)
-------------------------------------------------------
a magyar csapat gólszerzői: Brady (15., 57.), Németh A. (51.), la Porte (59.)
Az FTC október 13-15. között simán vette az 1. körben a belgrádi csoportot: előbb a litván Kaunas Cityt 5-0-ra, majd a házigazda Crvena zvezdát 10-0-ra, végül pedig az ukrán Szokol Kijevet 6-1-re győzte le, így jutott tovább. A folytatásban szombaton ugyancsak 16.30-kor a dán Herning Blue Fox csapatával, vasárnap 20.30-kor pedig a házigazda olasz SG Cortinával találkozik. A másik ágon Grenoble-ban a hazai Bruleurs De Loups, a brit Cardiff Devils, a kazah Nomad, valamint a lett Zemgale Jelgava mérkőzik. A kvartettek első két helyezettjei jutnak a január 12-14-i Final Fourba.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!