TV műsor

Jégkorong Magyar Kupa - Először aranyérmes a DEAC

Sport, 2021.04.03

Fennállása legnagyobb sikerét érte el a DEAC jégkorongcsapata, miután a Magyar Kupa szombati döntőjében hosszabbítás után 5-4-re legyőzte a vendég Hydro Fehérvár AV19 csapatát.

Jégkorong - Magyar Kupa - DEAC - Hydro Fehérvár AV19 A Volán az osztrák bajnokság alapszakaszában nagyon jól szerepelt, felsőházba került, ám a rájátszás negyeddöntőjében 4-0-s összesítéssel elvérzett a Vienna Capitalsszal szemben. A hajdúságiak a magyar bajnokságban az FTC mögött másodikok lettek, az Erste Ligában pedig az elődöntőben estek ki, és most fennállásuk első MK-fináléját vívták a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött.

Bátran kezdett a DEAC, és a 3. percben a negyedik számú támadósor egy kapu előtti kavarodást góllal zárt le Szűcs István révén. Felpörgött az esélyesebbnek tartott Fehérvár, és gyorsan egyenlített, ám ettől nem változott meg a játék képe, a hazaiak továbbra is lelkesen, szervezetten játszottak. A második harmad elején kontrából Hugo Turcotte ismét a DEAC-ot juttatta előnyhöz, ám erre most nem jött válasz. Ellenben mindkét oldalon sok volt a kiállítás, ám ezekből egészen a hajráig nem esett gól. A szünet előtti utolsó percben, kettős fórban Hári Norbert - akinek testvére, János a rivális alapembere - nem hibázott, miután elé csorgott a pakk, így 3-1-gyel vonult el pihenőre a Debrecen.

A záró játékrész elejétől hatalmas iramot diktált a Fehérvár, előbb emberelőnybe került, majd Colton Hargrove takarásból bevette az amúgy remeklő Hetényi Zoltán kapuját. Aztán ahogy sikerült egy emberhátrány kivédekezni, Hargrove újból eredményes volt, sőt, az amerikai játékos egy újabb vendég emberelőnyt kihasználva szinte egymaga megfordította a találkozót. A légiós 4:26 perc alatt ütött klasszikus mesterhármast.

A gyorsan bekapott három gól nem szegte kedvét a hazaiaknak, ők is elkezdtek komoly támadásokat vezetni ebben a szakaszban, és volt is esélyük betalálni. A hajrában jött az egyenlítés, egy ellentámadásból Vlagyiszlav Kulesov bombázott kapásból a léc alá, Kornakker Dániel kapus már nem ért át a hosszú oldalra. Jöhetett a hosszabbítás, aminek 60. másodpercében Vojtech Kloz távoli lövésébe Turcotte beletette az ütőjét, így a korong védhetetlenül vágódott a hálóba. A videó bizonyította, hogy nem volt magasra tartott bot, így érvényes volt a kupát eldöntő találat.

Idén a pandémia miatti helyzetben meghíváson alapuló Final Fourt rendeztek, amelynek a Fehérvár és a DEAC mellett résztvevője volt a szlovák bajnokságban szereplő DVTK Jegesmedvék, valamint a magyar bajnok FTC-Telekom. Debrecent házigazdának pályázat útján választották ki.

Az első Magyar Kupát 1964-ben rendezték. Legtöbbször, 15-ször az FTC diadalmaskodott, a Debrecen pedig most először. A Fehérvár az örökrangsorban maradt a Dunaújvárossal együtt a második helyen holtversenyben 11-11 sikerrel.


Eredmények:

Magyar Kupa, négyes döntő (Debrecen):

döntő:
DEAC - Hydro Fehérvár AV19 5-4 (1-1, 2-0, 1-3, 1-0), hosszabbítás után
----------------------------------------------------------------------
gól: Szűcs (3.), Turcotte (24., 62.), Hári N. (40.), Kulesov (57.), illetve Caruso (13.), Hargrove (42., 45,, 47.)


korábban:

a 3. helyért:
FTC-Telekom - DVTK Jegesmedvék 4-2 (0-0, 4-2, 0-0)

(+ FOTÓ)
(MTI)

Címkék

DEAC Hydro Fehérvár AV19 Jégkorong

Galériánk

Jégkorong - Magyar Kupa - DEAC - Hydro Fehérvár AV19 Jégkorong - Magyar Kupa - DEAC - Hydro Fehérvár AV19 Jégkorong - Magyar Kupa - DEAC - Hydro Fehérvár AV19 Jégkorong - Magyar Kupa - DEAC - Hydro Fehérvár AV19 Jégkorong - Magyar Kupa - DEAC - Hydro Fehérvár AV19 Jégkorong - Magyar Kupa - DEAC - Hydro Fehérvár AV19 Jégkorong - Magyar Kupa - DEAC - Hydro Fehérvár AV19 Jégkorong - Magyar Kupa - DEAC - Hydro Fehérvár AV19 Jégkorong - Magyar Kupa - DEAC - Hydro Fehérvár AV19 Jégkorong - Magyar Kupa - DEAC - Hydro Fehérvár AV19 Jégkorong - Magyar Kupa - DEAC - Hydro Fehérvár AV19
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!