A Nokia Aréna melletti szurkoló zónában Nagy Gergő csapatkapitány üdvözölte a drukkereket, és jelezte, a franciák elleni győzelmet a kedden, 33 éves korában súlyos betegségben elhunyt volt társuk, Győri Tamás emlékére ajánlják.
"Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttetek megnézni bennünket, időt, pénzt, energiát nem kímélve. A tornán még nem végeztünk, vár ránk több fontos mérkőzés, és szükségünk van rátok" - mondta Nagy Gergő.
A vb-n eddig két gólt szerző Sofron István a színpadon állva azt emelte ki, hogy a franciák elleni siker is bizonyítja: itt a helyük.
"Meg fogjuk csinálni! Benn fogunk maradni! Utólag sajnáljuk, hogy a dánok ellen még nem szereztünk pontot, és a franciák ellen sem eleget. Ahogy Ti, szurkolók, hangulatot tudtok teremteni, annak csodájára járnak a világban. Nagy köszönet nektek! A sikereket együtt tudjuk elérni" - fogalmazott Sofron, aki hatalmas tapsot kapott.
A kapus Bálizs Bence hangsúlyozta, hogy a válogatott keret felével együtt nőtt fel, és ezért érzelmileg is fontos számára ez a torna.
"Nagyon élvezzük, hogy itt lehetünk, és élvezzük, hogy már győzelmünk is van. Ez még nem elég, és számítunk rátok a továbbiakban is" - tette hozzá.
Sebők Balázs elmondta, hogy 15 évesen, amikor kijött Finnországba, egy magyar válogatott mez volt szerelészsákjában, most pedig, amikor 28 éves, a válogatott színeiben búcsúzhat az országtól, Tamperétől, hiszen a német Iserlohnban folytatja pályafutását.
A magyar válogatott szerdán pihen, csütörtökön a veretlen, világranglista-ötödik svédekkel találkozik. Az MTI értesülése szerint a skandináv együttesben akkor már minden bizonnyal pályára léphet a világ egyik legjobb csatárának tartott William Nylander, a Toronto Maple Leafs légiósa.
Nylander NHL-es klubjának egyik alapembere, a 2022/23-as idény alapszakaszában - melyben hétmillió dollárt keresett - 40 gólig jutott és adott 47 gólpasszt is. A playoffban, ahol a második kör jelentette a végállomást a kanadai alakulatnak, 11 találkozón 10 pontot (négy gól, hat gólpassz) termelt.
Testvére, Alexander már tagja a svéd válogatottnak. A fivérek édesapja, Michael maga is NHL-sztár volt. William Nylander - ha teheti - gyakran áll a nemzeti csapat rendelkezésére, a 2017-es vb-n aranyérmes volt, a torna gólkirálya és legértékesebb játékosa lett. A 2019-es vb-n szintén beválasztották az All Star-csapatba, és akkor pontkirály volt. (+FOTÓ)
(MTI)
Galériánk
Véleménye van? Szóljon hozzá!