Jelisztratov a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázókkal készül

Sport, 2019.07.03

Októberig a magyar válogatottal készül Szemjon Jelisztratov, az oroszok olimpiai, világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázója.

"A világ egyik legjobb csapata a magyar, itt tanulhatok, fejlődhetek, és erre szükségem is van. Az orosz szövetségtől engedélyt kértem, aztán felvettem a kapcsolatot a magyarokkal. Sokáig tárgyaltunk a lehetőségekről, szerencsére sikerült megállapodnunk, én pedig boldog vagyok, hogy itt lehetek" - idézte a magyar szövetség (MOKSZ) honlapja a 29 éves sportolót, aki bevallotta, nagyon tetszik neki a magyarok technikája, viszont úgy vélte, ők is tudnak tanulni tőle.

A hétfő óta magyarokkal készülő Jelisztratov bevallása szerint az a legnehezebb számára, hogy távol van feleségétől és kilenc hónapos kisfiától.

Bánhidi Ákos, a magyar válogatott edzője és menedzsere örül a világklasszis orosz versenyző jelenlétének: "az, hogy egy ilyen kiváló koris velünk készül, a mi legjobbjainknak is jó, hiszen mehetnek mögötte, láthatják, tapasztalhatják, milyen íveken megy, hogyan fogja a pozícióját" - fejtette ki.

"Rajta keresztül mi is kicsit elleshetünk az orosz iskolából. Mentálisan nagyon jó a versenyeken, és az edzéseken is igaz ez rá. Nem utolsósorban a mi ázsiónkat is növeli, hogy itt van velünk egy ilyen klasszis".

Jelisztratov a 2014-es, hazai rendezésű. szocsi téli olimpián a váltóval lett aranyérmes, a 2015-ös világbajnokságon pedig 1500 méteren diadalmaskodott. Emellett tízszer állt a dobogó legmagasabb fokán Európa-bajnokságon, 2016-ban és 2017-ben összetettben is győzött.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!