Kajak-kenu pótkvalifikáció - Bodonyi döntős kenu egyes 1000 méteren

Sport, 2021.05.12

Bodonyi András második lett előfutamában, így egyből bekerült a csütörtöki döntőbe kenu egyes 1000 méteren az európai olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu versenyen, amely szerdán délelőtt kezdődött el Szegeden.

A diósgyőri kenus a szám első előfutamába kapott besorolást, s a jó rajt után féltávnál a negyedik helyen haladt. Mivel egyenes ágon csak az első három jutott a fináléba, mindenképpen erősítenie kellett a második 500 méteren, s ezt meg is tette. Az élen az ukrán Pavlo Altuhov lapátolt gyakorlatilag a rajttól kezdve, de a hajrára elfáradt, végül harmadik lett, míg két üldözője közül a román Constantin Diba 900 méternél elkészült az erejével, meg is állt, a világbajnoki bronzérmes olasz Carlo Tacchini pedig egyenletes evezéssel megnyerte a versenyt. Bodonyi is kiegyensúlyozottan teljesítve végzett másodikként. A 26 éves magyar kenusnak így a kora délutáni középfutamban már nem kell vízre szállnia, ami jól is jön neki, miután néhány hete mandulagyulladással küszködött, s ez jelentősen akadályozta a felkészülésben.

A magyar válogatott a megszerezhető 18-ból eddig 14 kvótát gyűjtött be a nyári, tokiói játékokra (5 férfi kajakost, 6 női kajakost és 3 női kenust), most még négy számban - a férfi C-1 1000 méter mellett C-2 1000 méteren, valamint férfi K-2 1000 és K-1 200 méteren - próbálkoznak a hazai versenyzők. A többi magyar délután kezdi meg szereplését.

K-1 200 és C-2 1000 méteren az első két hely ér tokiói indulási jogot, míg K-2 1000, illetve C-1 1000 méteren csak a győztes örülhet.

Péntektől világkupa házigazdája lesz a Maty-éri létesítmény, s az eheti dupla versenyre, amely zárt kapus, szigorú járványügyi szabályozást vezetett be a Nemzetközi (ICF) és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ). A pályán kizárólag olyanok tartózkodhatnak, akik friss Covid-teszttel rendelkeznek. A Maty-éren múlt hét csütörtök óta több mint 1200 szűrést végeztek.

"Akkreditált területre csak olyanok léphetnek be, akik átestek friss szűrésen. - idézte az MKKSZ honlapja Kubina Ádámot, aki az eseményen a Covid-protokoll betartatásáért felel. - A külföldi résztvevők az országba csak 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel léphetnek be, amelynek meglétét érkezéskor a pályán mi is ellenőrizzük. A folyamat részeként a negatív lelet bemutatása után mi azonnal antigén gyorstesztet végzünk rajtuk, és csak utána vehetik át a névre szóló, fényképes akkreditációs kártyájukat, amellyel részt vehetnek a versenyen."

A pálya személyzetére, az esemény magyar szervezőire, a közvetítésen dolgozó televíziós szakemberekre és a hazai újságírókra is nagyon szigorú előírások vonatkoznak. Közülük csak azok léphetnek be a Maty-érre, akik a megérkezéskor be tudnak mutatni egy olyan negatív PCR-tesztet, amelynek a mintavétele az érkezést megelőző napon történt meg. A pályán felállított mintavételi állomáson pedig négy naponta újabb szűrésen kell megjelennie a hazai és a külföldi résztvevőknek is.

"Az akkreditációs kártyákra az érkezők egy matricát kapnak, amelyen rajta van az érvényesség. Annak lejárta után meg kell jelenniük egy antigén teszten a pálya Covid-központjában. Csak akkor hosszabbítjuk meg a kártyájukat, ha az újabb mintavétel eredménye is negatív. Eddig körülbelül 850 antigén tesztet és 250 PCR-tesztet végeztünk el itt, úgy számolunk, hogy az esemény végéig még legalább ugyanennyit csinálunk majd." - mondta Kubina Ádám.

Az eddigi 850 antigén teszt elvégzése után összesen nyolc esetben merült fel fertőzöttség gyanúja. Az érintettek ezek után egy PCR-szűrésen is átestek, amelyeknek eredménye minden esetben negatív lett, de a leletek kiértékeléséig őket karanténba helyezték a szervezők.

Az európai olimpiai pótkvalifikációs verseny további programja:

később:
előfutamok 15.00
középfutamok 17.30

csütörtök:
döntők 11.00 (férfi C-1 1000 m 11.24)
paraverseny, döntők 17.20
döntők 18.32 (férfi K-1 200 m 18.39, férfi C-2 1000 m 18.46, férfi K-2 1000 m 18.55)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!