A hazai sportoló az előfutamban elért negyedik és a középfutamos harmadik helye után a csütörtök délutáni fináléban - amelyben az első két egység szerzett indulási jogot - nagyszerűen lapátolt és sikerült a második helyen beérkeznie.
Az európaiak számára a szegedi verseny kínálta az utolsó kvótaszerzési lehetőséget. Magyarországnak így a maximális 18-ból 16 indulási joga van - hat férfi kajakos, négy női kajakos, valamint három-három férfi és női kenus.
A kvóta nem névre szól, a nemzetet illeti, a Párizsban induló magyar csapat a hazai válogatók alapján áll majd össze.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!