Kajak-kenu-vb - Arany-, ezüst- és bronzérem a pénteki döntőkben

Sport, 2019.08.23

A magyar csapat tagjai egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a pénteki döntőkben a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.

Az első hely a Medveczky Erika, Hagymási Réka 1000 méteres kajak kettes nevéhez fűződött - Medveczky tavaly is győzött ebben a számban -, míg a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenupáros másodikként zárt 500 méteren. A legrövidebb távon is jutott egy dobogós hely a hazaiaknak: a felnőtt vb-újonc Lucz Anna, Kiss Blanka kajakos duó harmadikként zárt 200 méteren.

A vb első döntős blokkjában - amelyben kizárólag az olimpiai műsorban nem szereplő számokban rendeztek döntőket - a közönség nagy örömére minden számban volt magyar hajó.

Hazai szempontból remekül indultak a finálék, az elsőben ugyanis, női kajak kettes 200 méteren, máris magyar érem született Lucz Anna és Kiss Blanka révén. Az UTE fiatal duója - Lucz 20, Kiss 23 éves - előfutam-másodikként egyenes ágon került a döntőbe, s ott sem ijedt meg. A páros remekül rajtolt és az utazó tempót is jól tartotta, s a végén harmadikként csapott a célba a fehéroroszok és az előfutamban is előttük végző szlovének mögött. A címvédő német egység meglepetésre csak hatodik lett.

A folytatásban Korisánszky Dávid és Mike Róbert kenus duója nyolcadikként ért célba a legrövidebb távon, és bár a tiszaújvárosiak Olaszországban született 20 éves versenyzője, Bragato Giada sem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába női kenu egyes 500 méteren, remek hajrájával feljött az ötödik helyre, tehát nagyszerűen helytállt.

Ezután a doppingeltiltása miatt a nemzetközi mezőnyből három évig hiányzó, ezen a versenyen visszatért Dombvári Bencért lehetett szorítani K-1 500 méteren. Sokan titkos esélyesnek tartották, de végül még érmet sem sikerült szereznie. A győzelmet a németek olimpiai és világbajnoka, Tom Liebscher szerezte meg, a Honvéd 26 éves kajakosa ötödikként zárt.

Hajdu Jonatán és Fekete Ádám kenupárosa tavaly hatodik lett fél kilométeren a vb-n, s miután ezúttal megnyerték az előfutamukat, így egyből bejutottak a legjobb kilenc közé, most az éremszerzés volt a céljuk. A döntőben a kínaiak rajtoltak a legjobban, de velük tartottak a magyarok és a spanyolok is. Az ázsiaiak végig bírták az önmaguk által diktált tempót, így magabiztos győzelmet arattak, Hajduék pedig a közönség fergeteges biztatása közepette lehagyták a spanyolokat, és ezüstérmet szereztek.

Női K-2 1000 méteren is magyar éremesély kínálkozott, Medveczky Erika ugyanis címvédőként állt rajthoz - tavaly Csipes Tamarával nyert Portugáliában, most pedig a korábban kétszázon világbajnok Hagymási Rékával indult. A számra hét hajó nevezett, így a finálé volt a magyarok első versenye a vb-n. Favoritként már a rajt után az élre álltak, s később kiderült, hogy kimagaslanak a mezőnyből, egyik ellenfelük sem veszélyeztette a sikerüket. Már féltávnál egy hajóhossz volt az előnyük, s ezt a második ötszázon is megtartották, megszerezve ezzel a magyar válogatott első aranyérmét - már ami az épek küzdelmeit illeti.

A másik pénteki ezres döntőben, férfi K-4-ben Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Kós Benedek az első háromtól jelentősen lemaradva a negyedik helyen végzett.

A harmadik versenynap programja öt olimpiai szám középfutamaival zárul, öt magyar hajó küzd majd a döntőbe kerülésért.

(FOTÓ)

később:

középfutamok 16.18:
női K-1 200 m (Lucz Dóra)- olimpiai szám
férfi K-1 200 m (Csizmadia Kolos) - olimpiai szám
női C-1 200 m (Nagy Bianka) - olimpiai szám
férfi C-2 1000 m (Kiss Balázs, Mike Róbert) - olimpiai szám
férfi K-1 1000 m (Kopasz Bálint) - olimpiai szám
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!