Kajak-kenu-vb - Egy-egy első, második és harmadik hely a B döntőkben

Sport, 2019.08.24

Jól teljesítettek a magyarok a szombat délelőtti B döntőkben a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.

A kenus Nagy Bianka remekül versenyzett, szinte végig vezetve nyerte meg a "kisdöntőt" 200 méteren, így végül a tizedik helyen zárja a szegediként számára duplán is hazai viadalt.

A hozzá hasonlóan a kajak egyes 200 méteren a döntőről, így az olimpiai kvótáról lemaradó Csizmadia Kolos is beleadott mindent utolsó futamába, csak az ukrán Dmitro Danilenko bizonyult gyorsabbnak nála, így ő a 11. lett a világbajnokságon.

A betegség miatt visszalépő Dóri Bence kiválása miatt közvetlenül a rajt előtt összetérdelő Kiss Balázs és Mike Róbert is jól teljesített a C-2 1000 méter B fináléjában, jó hajrával harmadikként haladtak át a célvonalon, ami összesítésben a 12. pozíciót jelentette a számukra.

Az ötkarikás programban nem szereplő kenu egyes 500 méteres számban Bodonyi András "kisdöntős" ötödik helyével a 14. helyen zárta a vb-t.

A nézők folyamatosan érkeznek a Maty-érre, már a délelőtti programot is több ezren követték a helyszínen.

A szombati napon kilenc döntőt rendeznek, ezek közül négyben lesz magyar hajó. Lucz Dóra és Kopasz Bálint az érem mellett olimpiai kvótáért is küzd.

később:

A döntők 11.33:
női K-1 200 m (Lucz Dóra) - olimpiai szám
férfi K-1 200 m - olimpiai szám
női C-1 200 m - olimpiai szám
férfi C-2 1000 m - olimpiai szám
férfi K-1 1000 m (Kopasz Bálint) - olimpiai szám
női K-1 1000 m (Csipes Tamara)
férfi C-1 500 m
férfi K-2 500 m (Noé Zsombor, Bogár Gábor)
női K-2 500 m - olimpiai szám

középfutamok 15.00:
női K-1 500 m (Kozák Danuta) - olimpiai szám
férfi K-2 1000 m (Kammerer Zoltán, Gál Péter) - olimpiai szám
férfi C-1 1000 m (Kiss Tamás) - olimpiai szám
férfi C-1 200 m (Hajdu Jonatán)
férfi K-4 500 m (Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István) - olimpiai szám
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!