Kajak-kenu vb - Minden és mindenki készen áll a rajtra

Sport, 2019.08.20

A Maty-éri pályán az utolsó simításokat végzik, a magyar versenyzők pedig már nagyon várják a rajtot - derült ki a szerdán kezdődő szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság előtti, keddi sajtótájékoztatón, amelyet már a megújult létesítményben tartottak.

Elhangzott, hogy a viadalon 101 ország 1098 versenyzője indul.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány arról beszélt, hogy az elmúlt napokban néhány kivétellel már minden magyar a helyszínen készült, mint mondta, mindenkinek nagyon tetszik a pálya.

"Mindenki tudja a dolgát, mindenki maximálisan felkészült. Én mindenkinek azt kívánom, hogy hozza ki magából a legjobbat, szolgáljuk ki a közönséget, és akkor a verseny végeztével mindenki boldogan távozhat majd" - fogalmazott a szakvezető.

A paraválogatottat irányító Weisz Róbert elárulta, hogy túl vannak az úgynevezett klasszifikáción, amely sikeres volt, minden sportolójuk abba a sérültségi kategóriába kapott besorolást, amelybe szerették volna.

A magyar csapat legfiatalabb tagja - ami az épek 44 fős gárdáját illeti - a kenus Nagy Bianka, aki szegediként duplán hazai környezetben versenyezhet majd.

"Nagyon várom már a rajtot, most már a célegyenesben vagyunk. Nagyon jól sikerült a felkészülésem, kemény volt, a múlt héten volt is egy kis megfáradásom, de szerencsére ezen a héten már pihenhettem, így pihenten tudok nekiugrani a versenynek" - nyilatkozott az MTI-nek a 19 éves sportoló, aki C-1 200 méteren, azaz olimpiai számban száll majd vízre a vb-n. Elmondta: szeretne bejutni a döntőbe és ott jó időt evezni. "Természetesen kvótát is akarok szerezni, de ez nagyon nehéz feladat, mert csak az első öt jut tokiói indulási joghoz. De ezért fogok küzdeni" - tette hozzá.

Megszólalt Balla Virág is, akit arról is kérdeztek, hogy mit szól Laurence Vincent-Lapointe pozitív doppingtesztjéhez. Hétfőn került nyilvánosságra, hogy a 11-szeres világbajnok kanadai kenus nem indulhat a vb-n, pedig párosban testvérével, Katie Vincenttel Balla és Devecseriné Takács Kincső legnagyobb ellenfelei lettek volna C-2 500 méteren.

"Mi is nagyon meglepődtünk, amikor meghallottuk a hírt. Egész évben arra készültünk, hogy ellenük versenyzünk majd. Őszintén szólva inkább csalódott vagyok, mint megkönnyebbült, hogy nem indulnak" - fogalmazott a győri kenus.

A világbajnokság vasárnapig tart, a sportág képviselői számára ez az első és legfontosabb kvótaszerzési lehetőség a jövő évi tokiói olimpiára. A jövő évi ötkarikás játékok indulási jogainak hetven százaléka Szegeden kel el.

Szeged 1998, 2006 és 2011 után negyedszer lesz vb-házigazda, a megnyitót 19 órától rendezik a modernizált, megújult Maty-éri pályán.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!