Kajak-kenu vb - Négy próbálkozó, de csak egy újabb döntős magyar egység

Sport, 2022.08.05

A magyar idő szerint péntek esti középfutamos program négy magyar hajója közül csak egynek - a Nádas Bence, Kopasz Bálint 500 méteres kajak kettesnek - sikerült kiharcolnia a döntőbe jutást a kanadai Halifaxben zajló kajak-kenu világbajnokságon.

A helyi idő szerint délutáni műsor során a vasárnapi döntős programba kerülésért küzdöttek a résztvevők, minden futamból az első három helyezett lépett tovább a legjobb kilenc közé.

Kezdésként Takács Kincső nagyon beragadt a rajtnál C-1 200 méteren, s az első métereken összeszedett hatalmas hátrányát nem tudta ledolgozni a folytatásban. A hetedik helyen ért célba, s mivel ebben a számban nem rendeznek B döntőt, kiesett.

Férfi kenu egyes 1000 méteren a tavaly bronzérmes, tokiói olimpikon Adolf Balázs nagyon nehéz középfutamba került, amelyben ott volt többek között az olimpiai címvédő brazil Isaquias Queiroz dos Santos is. A mezőny az egész táv során csak a dél-amerikai sztár hátát nézhette, mögötte azonban óriási csata alakult ki a további két továbbjutó helyért. Adolf sokáig a második helyen lapátolt, de aztán az utolsó 2-300 méteren a cseh Martin Fuksa és a kubai Jose Cordova is elment mellette, s a hajrában hiába tett rá még egy lapáttal, csak a negyedik helyen ért célba, ami B döntős zárást jelent a számára ebben a számban.

Kiss Blanka és Lucz Anna elsősorban 200-as páros, de azzal a céllal érkeztek a vb-re, hogy az olimpiai számban, K-2 500-on is bekerüljenek a fináléba. A középfutamban ők rajtoltak a legjobban, szinte kilőttek, s bár 250 méternél a kanadaiak már előttük jártak, úgy tűnt, meglesz a továbbjutás. A hajrában azonban elfogyott a magyarok ereje, egyre lassultak, a riválisok pedig elmentek mellettük, s végül a britek, a hazaiak és a franciák szerezték meg a három továbbjutó helyet. Kiss és Lucz negyedik lett, így a vasárnapi zárónapon a B döntőben szállhat vízre.

A férfiak hasonló számában - amely Párizsban ismét ott lesz az olimpiai programban - Nádas Bence és Kopasz Bálint kettőse ugyancsak jól kezdett, de ők végig bírták a részben általuk diktált tempót. A tavalyi tokiói olimpián 1000 méteren negyedik magyar páros elsősorban a németekkel csatázott, egyszer egyik, másszor a másik hajó orra volt előrébb, de a célba Nádasék érkeztek elsőként. A magyar duó ezzel a teljesítménnyel a vasárnapi döntőben is esélyes lesz az éremszerzésre.

Az előcsatározások három napja után szombaton már döntők következnek a vasárnapig tartó vb-n, az első finálés napon kilenc magyar hajóért lehet szorítani.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!