Kajak-kenu-vb - Schmidt: biztosított a nyugodt olimpiai felkészülés

Sport, 2019.08.26

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke szerint a magyar versenyzők nyugodt felkészüléssel vághatnak neki a jövő nyári, tokiói olimpiának, miután 12 kvótát már a múlt heti, szegedi világbajnokságon megszereztek.

"Kőkemény küzdelemben sikerült helytállni" - fogalmazott az M1 aktuális csatornán hétfőn az elnök, aki arra utalt, hogy a magyar válogatott az olimpiai számok éremtáblázatán és a pontversenyben is az élen végzett a vb-n, összességében pedig öt arany-, négy ezüst- és három bronzérmet nyert.

Schmidt hozzátette, már az eseményt megelőzően is hangsúlyozták, hogy ez a világbajnokság elsősorban a kvótaszerzésről szól a magyarok számára.

"Ez a tizenkettő már most azt jelenti, hogy nyugodt felkészüléssel lehet nekivágni az olimpiának, de jövő tavasszal lesz további két lehetőség, ott még három-négy kvótát biztosan meg tudunk szerezni" - vélekedett.

Hozzáfűzte, José Perurena López, a nemzetközi szövetség elnöke a legmagasabb szintű elismerését fejezte ki a rendezésért, és azt mondta, Szegeden olyan magasra tették a mércét, hogy nem tudja, ez túlszárnyalható-e egyáltalán.

"Rengeteg pozitív visszajelzés érkezett nagyon sok országból csapatvezetőktől, edzőktől, versenyzőktől, illetve a közösségi médiában rengeteg szurkolótól. Nagyon örülünk, hogy ilyen nagy volt az érdeklődés" - nyilatkozta a 101 nemzet 1098 sportolójának részvételével lebonyolított vb-ről.

Schmidt közölte, hétfőn kezdődött a Maty-éren a pálya átrendezése, hiszen csütörtökön és pénteken masters világbajnokságnak ad otthont a csongrádi megyeszékely.

A magyar csapat tagjai a jövő héten Japánba utaznak edzőtáborozni, ami az elnök szerint nagyon fontos lesz a körülmények - az akklimatizáció, a hőmérséklet, a páratartalom - megismerése miatt, két hét múlva pedig tesztversenyen vesznek részt az olimpiai pályán.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!