Kajak-kenu vb - Újabb két magyar döntős

Sport, 2022.08.04

A kajakos Lucz Anna és Csizmadia Kolos bejutott a vasárnapi döntőbe 200 méter egyesben a kanadai Halifaxben zajló kajak-kenu világbajnokságon.

Lucz Anna már a szerdai nyitónapon bizonyította, hogy remek formában érkezett a vb-re, Kiss Blankával párosban ugyanis futamgyőzelemmel biztosították a helyüket a szombati fináléban. Az UTE 23 éves kajakosa csütörtökön egyesben sem adta ennél alább, végig magabiztosan kézben tartotta az előfutamát, a célba majdnem egy hajóhossznyi, több mint egy másodperces előnnyel érkezett meg.

"Boldog vagyok, hogy ilyen jól sikerült a pálya, mert a rajtom nem mindig jó. Erős mezőny lesz a döntőben, örülök, hogy egyből oda kerültem, mert a délutáni ötszázra még nagyon rá kell készülni" - mondta futama után a közmédiának Lucz arra utalva, hogy magyar idő szerint 19.42 órától Kiss Blankával a K-2 500 előfutamában is vízre száll.

A férfiak hasonló számában is csak a futamgyőztesek hagyhatják ki a pénteki középfutamot, és a tavalyi olimpián negyedik Csizmadia Kolos élt a lehetőséggel. A múlt héten a Budapesti Honvédhoz igazolt, vegyes párosban tavaly világbajnok 26 éves versenyző gyakorlatilag kilőtt a rajtból, ezt követően hiába próbálta szorongatni portugál és izraeli ellenfele, végig tartotta a tempót, végül pedig mintegy fél hajóhossz előnnyel haladt át a célvonalon.

"Jól esett ez a 200 méter, hiába ment idén több edzés is a négyes javára, nem tudom levetkőzni a múltamat, rutinból is jól megy. A végén gyakoroltam a hajó berúgását is, videón vissza fogom nézni, jó helyen sikerült-e, hogy a döntőre pontos legyen. Szeretnék dobogóra állni, de fel kell kötni a gatyát, mert három prémium ellenfelem lesz" - fogalmazott Csizmadia Kolos.

A győriek rutinos, világ- és Európa-bajnok kenusának, Takács Kincsőnek elég lett volna az első három között zárnia előfutamában, hogy kihagyhassa a második fordulót, de miután csak a hetedik helyen ért célba, pénteken újra vízre kell szállnia a döntős szereplés kiharcolásáért.

"Szerettem volna egy technikailag jó pályát menni, de nem állt össze a lábmunkám, így nem tudtam hozni azt a ritmust, amit tudok. Örülök, hogy van még egy középfutam, ahol javíthatok" - jelentette ki Takács.

A második, csütörtöki versenynapon további nyolc magyar egység száll vízre az előfutamban, közülük az utolsó a K-2 500 méteres vegyes páros lesz - Kurucz Levente és Gazsó Alida Dóra - közép-európai idő szerint 21.37 órakor.

A Banook-tavon péntekig zajlanak az előcsatározások, a döntőket szombaton és vasárnap tartják.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!